Kezdőlap    LELKISÉG    Hirdetés    Programok    Szentmisék    Tudnivalók    Linkek    Elérhetőségek   Fotóalbum


 

 




Jézus Szentséges Szívének ünnepe

Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni. Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.

Mt 11,25-30




Jézus szent szíve iránti tisztelet a katolikus vallásosság sajátos eleme. Mindannyian láttunk már olyan festményt vagy szobrot, amelyen Krisztus egyik kezével a mellkasán lévő emberi szívére, vérző és lángoló szívére mutat vagy éppen mindkét kezét kitárja, hogy szívére ölelhesse az embert. Az Úr tövisekkel körülvett szent szívéből fénysugarak áradnak. E jelképek az ő szenvedésére és szeretetére utalnak, minden emberért vállalt szenvedésére és mindenki felé kitáruló szeretetére. Az ilyen ábrázolások mély érzelmeket váltanak ki, ugyanakkor többek számára giccsesnek tűnnek, ezért esetleg idegenkednek a Jézus szíve tisztelettől.
Hitünknek és vallásosságunknak vannak értelmi elemei, emberi értelmünkkel törekszünk Isten megismerésére, hitünk titkainak mind jobb megértésére. Ugyanakkor a hit nem csupán értelmi döntés és értelmi válasz Isten meghívására, hanem érzelmi is, azaz szívünk szeretetével is válaszolunk Istennek, aki kinyilvánítja szeretetét irántunk. Jézusnak ugyanolyan emberi szíve van, mint bármelyikünknek, ezért jól ismeri és megérti emberi életünk gondjait és érzéseit. Szeretettel hív minket a mai evangélium szavaival: „Jöjjetek hozzám mindnyájan! Tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat talál lelketek.” Lehet, hogy olykor érzelgősségnek tűnik, de mégse szégyelljük szeretetünket kimutatni az Úrnak!

© Horváth István Sándor




A Czestochowai kegykápolna élőben itt nézhető.







Az 52. Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszus meghirdetésének körlevele itt olvasható.










Krisztus szent teste és vére: Úrnapja

Abban az időben így beszélt Jézus a zsidó tömeghez: „Én vagyok a mennyből alászállott, élő kenyér. Aki ebből a kenyérből eszik, örökké fog élni. Az a kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.” Vita támadt erre a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él. Ez az égből alászállott kenyér! Nem az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak! Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él!” Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában.
Jn 6,51-58





Örökké termő búzakalász
A magvetőről, Jézus egyik csodálatos példabeszédéről tanulunk a hittanórán. Kitalálok a gyerekeknek egy történetet az örökké termő búzakalászról, amelyet csak egyszer kell elvetni, utána állandóan csak nő és szüntelenül újabb és újabb kalászokat érlel. Persze ezt is kell gondozni, öntözni és gyomlálni, de megéri a fáradozás, hiszen folyamatosan lehet aratni a kalászokat. A gyerekek szeme felcsillan a különleges búza hallatán, ámulva hallgatják a történetet, amelyet aztán még jobban kiszínezek, a végére már szőlőt, mandulát és mindenféle gyümölcsöt is terem. A gyerekek közül senkinek sem jut eszébe közbevetni, hogy ilyen búza nem is létezik, mert mindannyian megértik, hogy a történet Isten üzenetéről szól, amely százféle gyümölcsöt terem bennünk. Végül azt a feladatot kapják, hogy rajzolják le az örökké termő búzakalászt. Nem kell őket bíztatni, rajzolnak ők mindenféle gyümölcsöt, olyanokat is, amiket én nem említettem, de ez így van rendjén. Közben nézem a készülő rajzokat. Többen még az eget is megrajzolják, egészen odáig magasodik a különleges búza. Észreveszem, hogy az egyik kislány rajzán nem a földből, nem alulról nő ki a búzakalász. Kérdezem tőle, nem volna-e jobb fordítva? Ő megerősíti, hogy ilyen különleges, örökké termő búza csak az égből nőhet, egyedül Isten ajándéka lehet. Örültem, hogy megértette a lényeget. Lám, egy gyermek még azt is megsejti, amit én felnőttként kimondani sem tudok.
A mai napon Krisztus szent testét és vérét ünnepeljük, azt a titkot, hogy az Úr valóságosan jelen van az Oltáriszentségben. Nem csak Isten szívünkbe ültetett igéjét hasonlíthatjuk örökké termő búzakalászhoz, hanem az Oltáriszentséget is. Ez a kép, ez a hasonlat több szempontból is igaz módon világítja meg az Oltáriszentség titkát. Soha meg nem fogyatkozó isteni ajándékról van itt szó, amely szüntelenül rendelkezésünkre áll. Nem kell rá várnunk, hanem nap mint nap magunkhoz vehetjük Krisztus testét, hogy lelkünk tápláléka legyen. Az Oltáriszentség olyan eledel számunkra, amely összeköt minket Istennel és egyesít Krisztussal. Erőt adó táplálék, amely Isten dicsőítésére indít minket és felébreszti bennünk a hála érzését. Gondoljunk arra, hogy mekkora titok az Oltáriszentség, emberi ésszel fel nem fogható a végtelen Isten jelenléte a kicsiny darab kenyérben, miként felfoghatatlan számunkra az is, hogy a kicsiny magból hogyan fejlődik ki a kalászt termő növény. És ott van az áldozat, az önfeláldozás. A földbe hullva a búzaszemnek meg kell semmisülnie, meg kell halnia, hogy egy új növény születhessen belőle. Éppen így Krisztusnak is fel kellett áldoznia önmagát, hogy új életre támadhasson fel. Az ő áldozata, halála és feltámadása is benne rejtőzik az Oltáriszentségben. Isten örömteli feltámadással válaszol az ember önpusztító bűnös életére és megadja nekünk a lelki újjászületést. E szentség vétele, a szentáldozás éppen azért önt erőt és örömet a szívünkbe, mert egyesülhetünk Krisztussal.
De legfőképpen úgy kell tekintenünk az Eucharisztiára, mint égből jövő ajándékra, Isten ajándékára. Olyan ajándékra, amely túlmutat a földi életen és az örök életet jelenti számunkra. Ne csak imádjuk és dicsőítsük az Oltáriszentségben jelenlévő Istent, hanem vegyük őt magunkhoz a szentáldozásban. Az Oltáriszentség örökké termő és örök életet termő búza, élő kenyér és ajándék számunkra.




© Horváth István Sándor









Szentháromság vasárnapja




Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak:
Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában.

Jn 3,16-18











Kapcsolatunk a Szentháromsággal
Hitünk szerint egy Isten van, aki három személy: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Ezt a hitigazságot ünnepeljük a mai napon. A Szentháromság létezéséről, azaz arról, hogy az egyetlen Istenben három személy van, a kinyilatkoztatásból tudunk. Ennek az igazságnak, hittitoknak a megismerése nem az emberi értelemnek köszönhető. Nem állíthatjuk, hogy annyira okosak és bölcsek vagyunk, hogy erre a magunk értelmével rájöttünk, hanem maga Isten nyilatkoztatta ki számunkra, illetve ő mutatkozik meg úgy az üdvtörténetben az emberiség számára, hogy három személyben létezik.
Nyilvános működése idején Jézus azt tanította, hogy Isten Atya, azaz nem csak a világ teremtő ura és gondviselője, hanem Atya is. Isten Atya a Fiúhoz való viszonyában, s ugyanígy Jézus is az Atyához való viszonyában Fiú. Kettejük kapcsolatáról így beszél a mi Urunk: „Senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, és senki sem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni” (Mt 11,27). Jézus azért jött el a világba, hogy megismertesse velünk az igaz Istent. Szent Pál apostol szavai szerint „ő a láthatatlan Atya képmása” (Kol 1,15), akinek személyén keresztül megismerjük az Istent.
Ugyanakkor Jézus azt is tanította, hogy Isten minden ember Atyja. Bátorította tanítványait, hogy imádságukban Atyaként szólítsák meg Istent. Hallatlan újdonság ez! Isten nem a végtelen távolságban, az ember számára elérhetetlen messzeségben él, akinek semmi köze az emberekhez, hanem Atyánk ő, aki gyermekeinek tekint minket.
A második isteni személyt az ő földi életéből, elsősorban a kereszthalál és a feltámadás húsvéti eseményéből ismerjük meg. A hitvallásban ezt mondjuk: a Fiú „az Atyától született a világ kezdete előtt. Valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden általa lett.” A Fiú, aki öröktől fogva Isten, időbeli létezést vállalt, emberré lett, a láthatatlan Isten látható alakban jelent meg személyében. Jézus meghalt értünk és feltámadt, hogy minket megváltson és üdvözítsen. A Fiúisten számunkra az Atyához vezető út és ő visz át bennünket az örökkévalóságba.
Jézus az utolsó vacsorán és mennybemenetele előtt megígéri, hogy elküldi majd a Vigasztaló Szentlelket. A harmadik isteni személy, a Szentlélek egyrészt Jézustól személyesen, másrészt az Atyától a Fiú nevében küldetik el pünkösd napján az apostolokhoz. Az Úr ígéretének megfelelően jelen van az Egyházban, jelen van köztünk és bennünk. A hitvallás szerint a Szentlélek Urunk és éltetőnk, „aki az Atyától és a Fiútól származik. Ő szólt a próféták szavával.”
Milyen kapcsolatban vagyunk a Szentháromsággal? Isten meghív minden embert, hogy közösségben éljünk ővele. E közösségünk a keresztség felvételekor jön létre, amelyet az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében kapunk. Megkeresztelésünktől kezdve az Atya gyermekei, a Fiú testvérei és a Szentlélek temploma vagyunk. Ahogyan a három isteni személy egymás közti kapcsolatának a szeretet az alapja, ugyanúgy Istennel való kapcsolatunknak is. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek egymás iránti szeretete nem zárul be, hanem kitárul az ember felé. Jézus ezt mondja a mai evangélium szerint: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). Az Isten képmására teremtett ember nyitott a szeretetre, képes elfogadni és viszonozni azt.



© Horváth István Sándor









Pünkösd vasárnap

Isten Szentlelkének kiáradása


Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat.
Jézus megismételt: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 20,19-23








„Amikor az Úr látta, hogy vizsgálódva közeledik ,az Isten megszólította a csipkebokorból: „Mózes, Mózes!” „Itt vagyok” – felete. Erre így szólt: „Ne közelíts! Vedd le sarudat a lábadról, mert a hely, ahol állasz, szent föld.”

Mózeshez hasonlóan mi is kíváncsian közelítsünk Isten felé! Ahogyan ő leoldotta a saruszíját, mi is tegyünk le mindent, ami nem Istentől való: gondjainkat, aggodalmainkat, félelmeinket. Csak így tudunk valóban Istenre figyelni. Bízzunk Benne, hogy Ő helyt áll majd helyettünk!

A történetben szereplő csipkebokor el nem égő tüze pedig a Szentlélek jele: a Szentlélek tüze által Isten megtisztít, éltet és lángra lobbant bennünket.

„De elérkezik az óra, s már itt is van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat akar.”(Jn 4,23) Isten nem egy absztrakt cselekedetre vágyik, hanem olyan emberekre, akik készek imádni Őt, mégpedig „lélekben és igazságban”.

 

Mit jelent Istent lélekben imádni?

„Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked.” (Jn 4,10) Akik imádni akarják Istent, azoknak először is kérniük kell Tőle a Szentlelket, Akit Ő örömmel ajándékoz mindenkinek, aki kéri. „Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.” (Lk 11,13)

Miért kell kérnünk a Szentlelket? Mert minél inkább kérünk valamit, annál jobban ráébredünk ennek a szükségességére. Fel kell ismernünk, hogy Isten nem csupán egy hobbit akar ránk erőltetni, hanem nekünk akarja ajándékozni saját magát, azért, hogy mi boldogok lehessünk. Mi sokszor nem akarjuk ezt az ajándékot elfogadni, illetve nem vagyunk képesek befogadni. De Ő nem akarja ránk erőltetni magát; nekünk kell vágyódnunk Őutána olyannyira, amint a szomjas ember vágyódik víz után a nyári tikkasztó hőségben. Erre a mély vágyra a Szentlélek tud képessé tenni bennünket.

„Nem hagylak árván benneteket, hanem visszajövök hozzátok.” (Jn 14,18) Ki érzi magát árván? Az a gyermek, aki elveszítette a szüleit, akiket nagyon szeretett. A Szentlélek megtanít minket arra, hogy Jézus elvesztését – a bűn által – valóban úgy éljük meg, mint a számunkra legkedvesebb személy elvesztését. Hiszem-e, hogy árva vagyok Jézus nélkül? Ha igen, akkor már szomjazom utána, és ezt a szomjamat Isten majd ki is elégíti!

A mai kor hibája, hogy az emberek nem szomjaznak Isten után. Át kell lépem tehát a közönyt, és imádkoznom kell a Szentlélek eljöveteléért. Amikor a Miatyánkban azt imádkozzuk, hogy „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma…” ez az Isten utáni éhségünk kifejezése, s ekkor a Szentlelket is kérjük.

Amikor a Szentlélek belénk árad, megérezteti velünk, hogy mennyire szeret minket az Isten! „A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.” (Róm 5,5)  A Szentlélek megérteti velünk istengyermeki méltóságunkat; azt,  hogy Isten úgy tekint ránk, mint szeretett gyermekeire. „Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya!” (Róm 8,15) Ezt az igazságot nem elég az értelmünkkel tudni, hanem engednünk kell, hogy a szívünkig hatoljon.

 

Mit jelent Istent igazságban imádni?

 Ahhoz, hogy igazságban tudjam imádni Istent, a Szentlélek segítségével szívből hinnem kell, hogy Isten a gyermekeként szeret engem. Nem egy földi apaként kell Istent elképzelnem. Ő olyan atya, aki minden gyengeségemmel és hibámmal együtt teljesen elfogad engem, amit a földi életben sajnos ritkán tapasztalunk meg.  Ezért él bennünk az a félelem, hogy ha kiderülnek a rossz tulajdonságaink, akkor nem fognak minket szeretni. Emiatt rögzül olyan mélyen bennünk, hogy mindenképpen álarcok és szerepek mögé akarunk bújni.

Istenhez azonban csak úgy tudunk közel kerülni, ha egészen őszinték vagyunk előtte. Ehhez pedig az szükséges, hogy magammal szemben is tudjak őszinte lenni. A Szentlélek tud elvezetni bennünket arra, hogy ezt képesek legyünk megtenni, mert magunktól inkább menekülni igyekszünk a kényelmetlen helyzetektől. „Amikor eljön, meggyőzi a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről.” (Jn 16,8) Azaz megadja a bátorságot, hogy szembenézzek saját nyomorommal, tudván, hogy Isten még így is szeret és feltétel  nélkül elfogad.

Jézus rátapint arra a pontra, ami számomra a legfájóbb, ami elválaszt Istentől, önmagamtól és az emberektől. Így tett a szamáriai asszonnyal is, aki őszintén válaszolt a kérdésére: „Nincs férjem.”

Ha nem lett volna őszinte, akkor nem ment volna vissza Jézushoz. Mi sem tudunk kapcsolatban lenni Istennel, ha nem vagyunk egészen őszinték Vele. Nem kell tehát félnünk attól, hogy megmutassuk Istennek és saját magunknak a sebezhetőségünket. Ha ezt nem teszem meg, akkor Isten nem tud ténylegesen elérni engem, mert csak az álarcommal és nem a valódi énemmel találkozik. Isten előtt egészen önmagam lehetek, nem kell „észnél lennem”.

Ha a Szentlélek segítségével megtapasztalom előbb Isten gyöngéd szeretetét és elfogadását (pl. a gyónásban), akkor már könnyebben szembe tudok nézni a hibáimmal.

 A jó tulajdonságainkról nyilvánvalónak tartjuk, hogy azok Isten ajándékai, és azért kaptuk őket, hogy Istent szolgáljuk általuk. Pedig ezek is rejtenek veszélyeket magukban, például elbizakodottá tehetnek. A rossz tulajdonságainkat viszont szégyelljük, nem szeretünk szembenézni velük, pedig miért ne használhatná Isten azokat is jóra? Bízzak Istenben, hogy Ő, aki a kereszt által váltott meg minket, az én keresztjeimből is jót tud kihozni!

Bizonyítja ezt a szamáriai asszony története is, aki súlyos bűnei ellenére mégis őszinte volt Jézushoz. Ezért tudta Isten éppen őt felhasználni arra, hogy a Messiás hírnöke legyen honfitársai között.

Ahogyan Jézus egy pillanat alatt képes volt orvosolni a zsidók és a szamáriaiak évszázados ellenségeskedését és lerombolni a közöttük lévő falakat, úgyanígy képes az én életem bűneit is egy pillanat alatt áldássá fordítani. A legnagyobb gyengeségünk lehet életünk legnagyobb kegyelme! Ha engedem Istent, hogy belépjen a nyomoromba, akkor a legnagyobb jót tudja kihozni belőle. De vannak olyan gyengeségeink is, amelyeket Isten nem enged megváltozni, mert az üdvösségünk szempontjából jobb, hogy nem  vagyunk hibátlanok!

Fejéregyházi Tamás LC











MIBEN MÁS A TEMPLOMOD?

A magyar felirat bekapcsolásához kattints a CC gombra a videóképernyő jobb alsó sarkában!










A tanítványozás - elgondolkodtató videó

katt a képre



by FHabakuk Inc.®