Kezdőlap    LELKISÉG    Hirdetés    Programok    Szentmisék    Tudnivalók    Linkek    Elérhetőségek   Fotóalbum


 

 


Húsvét 3. vasárnapja


Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban akadályozva voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról beszélgettetek egymással útközben?” Erre szomorúan megálltak, és egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?” Ő megkérdezte: „Miért, mi történt?”
Azok ezt felelték: „A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagy hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek, már három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, őt magát azonban nem látták.”
Jézus erre így szólt: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek! Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Azután Mózesen kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az írásokban őróla szól. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok marasztalták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben már a nap.” Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és fölismerték. De ő eltűnt előlük. Akkor azt mondták egymásnak: „Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az írásokat?” Még abban az órában útra keltek és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel Jézust a kenyértörésben.

Lk 24,13-35







Az elmúlt vasárnapi elmélkedésben Tamás apostollal kapcsolatban nagypéntekre és Jézus sebeire utaltunk vissza, ma pedig az emmauszi tanítványok történetét hallgatva gondolatban érdemes visszapillantanunk a nagycsütörtöki eseményre, az utolsó vacsorára. A kételkedő Tamás apostol számára nem volt elegendő társainak beszámolója arról, hogy megjelent a feltámadt Jézus. Egy héttel később a sebhelyek, mint jelek segítették őt az Úr felismerésében. A Jeruzsálemből hazafelé, Emmauszba tartó két tanítvány számára sem volt elegendő, hogy hallhatták Jézus szavait az úton, nekik is szükségük volt egy jelre, ami megnyitotta látásukat. Ez a jel a kenyértörés volt. Jézus ugyanazt tette asztalukhoz leülve, amit az utolsó vacsorán is tett, megtörte a kenyeret.
Mély jelentésű a Jeruzsálemből Emmauszba indulás. A visszatérés jelképe. Évekkel korábban e helyről érkezett a két tanítvány, hogy Jézus követői legyenek. És most ide térnek vissza, mintha nem történt volna semmi, illetve ami történt Mesterükkel, az kudarcnak nevezhető. Sok reményt fűztek Jézushoz, de minden szertefoszlott halálával. Ők maguk mondják: „Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt” (Lk 24,21). Az ő szemszögükből úgy tűnik, hogy tanítványi életük véget ért, vissza kell térniük oda, ahonnan elindultak. Életük ott folytatódik, ahol abbahagyták akkor, amikor Jézus nyomába szegődtek. Nem csak ők ketten gondolkoznak így, hanem az apostolok is. Gondoljunk, csak Péterre, akit a feltámadás után ismét ott találunk a Tibériás-tó partján. Ezt mondja apostoltársainak: „Megyek halászni.” A többiek pedig ezt válaszolják: „Mi is veled megyünk” (Jn 21,3). Mintegy három évvel korábban ezen a helyen találkoztak először Jézussal, itt szólította meg őket, e helyen hívta el őket a halászháló mellől, hogy emberhalászokká legyenek. És most ők újra itt vannak, visszatérnek eredeti mesterségükhöz, mert Jézus meghalt.
Az emmauszi két tanítvány számára fordulópontot jelent a kenyértörés. Felismerik az Urat és azonnal visszaindulnak Jeruzsálembe. Csalódottan jöttek, de most lelkesen mennek vissza. Kételkedve jöttek, de most már hit ébredt bennük. Nem értették hivatásukat, de most már tudják, hogy a feltámadás tanúi és hirdetői lettek.


© Horváth István Sándor





Húsvét 2. vasárnapja

Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”
A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok. Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!”
Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.

Jn 20,19-31




Nem kérdezeted még soha magadtól, miért jelent meg Jézus a Feltámadás után „sorozatban” tanítványainak? Nem lett volna elég, sőt hatásosabb, ha egyszerre összehívja őket, és mindenki szeme láttára kézzelfoghatóan bizonyítja: a megfeszített, az elítélt, a kigúnyolt, a halott visszajött és él, hogy hódolhassanak neki, és biztonságot nyerjenek, akik korábban kételkedtek? Nemde, anyja Mária, Fatimában, például, ezt tette? Még ateista újságírók is megtértek! Hittanosaim, de mások is, akik hitünkbe beavatást keresnek, gyakran kérdezik ezt tőlem.
 
Az egyszeri, a látványos show helyett azonban Jézus meghitt, személyes találkozások sorát nyújtja, s ezeket mindig a nyolcadik napra, vasárnapra, időzíti. Ezzel mintegy előkészíti a születő közösséget, hogy hétről-hétre a közösségben tapasztalja meg a Feltámadást. Azóta eltelt két évezred, és szinte minden században, még a nagy kételyek századaiban is, volt egy-egy szeretett tanú, aki teljesen egyéni, személyes tapasztalatot szerezhetett, mint egykor Mária Magdolna, vagy egy társával közösen, mint az emmauszi tanítványok. E rendkívüli nőket és férfiakat kortársaik misztikusoknak tekintették, és különös, szinte babonás tisztelet övezte és övezi őket. Mi azonban a tanítványok módjára tapasztalhatjuk meg Őt: belép és köszönt: Shalom. S megmutatja sebeit. Igaz, sokan nem ismerik fel őt. Van, aki nem is találkozik vele, mert bezárkózik, mert fél. Van aki, azért képtelen felismerni, mert nem képes együtt örvendeni másokkal, felszabadultan, mint a tíz azon az első húsvéton. Van, aki mint Tamás, lemarad a találkozásról. Hol volt Tamás azon az első vasárnapon? Soha nem tudjuk meg. De mindez még nem akadály. Ha igazán vágyakozol a találkozásra, Ő zárt ajtókon, falakon keresztül is eljön hozzád, és feltárja oldalát. Mégis, van egy sokkal, de sokkal egyszerűbb út. Talán épp azért kerüli el figyelmünket, mert túl egyszerű. A közösségben találkozhatsz vele, ott, ahol együtt vannak a tanítványok. S ennek van egy további előnye: megoszthatjátok örömötöket, kicserélhetitek a tapasztalatot. Mondjátok ezt el az otthon maradó Tamásoknak!
Kiss Ulrich SJ/MK





Húsvét vigíliája


Nikolausz Kopernikusz, a híres lengyel csillagász a következő feliratot vésette sírkövére: „Nem kérek Páléhoz hasonló kegyelmet, sem azt, ami Péternek adatott. Csak a keresztfán a jobb latornak adott irgalomért fohászkodom”. Ehhez hasonló alázattal imádkozunk a mai estén mindannyian Istenhez: Irgalmazzon nekünk és a feltámadás által adja meg nekünk az örök életet! Hirdesse ez az éjszaka az irgalom győzelmét a bűn felett, az élet győzelmét a halál felett!



A világosság elmúltával és a sötétség beálltával kezdődik a húsvéti vigília szertartása, amely a tűzszenteléssel, valamint a húsvéti gyertya meggyújtásával és annak templomba hozatalával kezdődik. Ezután következik a húsvéti örömének, amely összefoglalja a megváltás történetét. Az igeliturgia során felidézzük azokat az ószövetségi eseményeket, amelyekkel az üdvtörténet során Isten előkészítette a Megváltó érkezését. A keresztség szentségének kiszolgáltatása, illetve ahol nincsenek keresztelendők a keresztségi fogadalom megújítása után a szokásos módon folytatódik a szentmisében az eucharisztia liturgiája, amelyet a feltámadási körmenet követ. (Ez utóbbit vasárnap hajnalban vagy délelőtt is szokták tartani.)
A szertartás elemei a feltámadásba vetett hitet kívánják felébreszteni és erősíteni. Hogyan született meg egykor a húsvéti hit Jézus apostolaiban, tanítványaiban és az asszonyokban? Hogyan születik meg a feltámadás húsvéti hite bennünk, bennem? A mai evangélium az első húsvéti élményt írja le. Vasárnap hajnalban asszonyok mennek Jézus sírjához, hogy a pénteken elmaradt balzsamozást elvégezzék. Az ehhez szükséges illatszereket viszik magukkal. A sziklasírt, amelyben elhelyezték Jézus testét, most üresen találják, az Úr teste nincs a sírbarlangban. Isten küldötteitől, angyaloktól tudják meg a test eltűnésének okát: Krisztus feltámadt, ahogyan erről még életében beszélt. Az asszonyok visszaemlékeznek Jézus szavaira, de az evangélista nem mondja azt, hogy ebben a pillanatban már eljutottak az Úr feltámadásába vetett hitre. Mindenesetre elindulnak az apostolokhoz, és elmondják nekik, amit a sírnál találtak, és amit az Isten küldöttei mondtak nekik. Még ekkor sem állítják azt, hogy ők már hisznek abban, hogy az Úr feltámadt. Az apostolok nem hisznek nekik, asszonyi fecsegésnek tartják mindezt, Péter mégis a sírhoz siet, de ott ő sem tud meg többet a történtekről, legfeljebb annyit, hogy az asszonyok igazat beszéltek.
Ez a húsvéti beszámoló azt tanúsítja, hogy külső jelek alapján még nem születik meg a hit sem az asszonyokban, sem az apostolokban. Vannak jelek. Ott van az üres sír, ami megmagyarázhatatlan. A sírban láthatók az otthagyott leplek. Ott vannak a fehér ruhába öltözött isteni küldöttek, elhangzik részükről egy üzenet a feltámadásról, de ezt még nem érti meg senki. Mindezen külső jelek még nem elegendőek a hit megszületéséhez. Csupán értetlenséget, csodálkozást, félelmet keltenek és kérdéseket támasztanak. A hit csak valamivel később, a feltámadt Krisztussal való találkozáskor születik meg. Így van ez az asszonyok és az apostolok esetében. E találkozásokról szólnak a húsvéti időszak evangéliumi történetei.
Most elégedjünk meg azzal, hogy elgondolkozunk azon, hogy valami mégiscsak történhetett, ami változást eredményezett az apostolokban. Valami történhetett, ami eloszlatta félelmüket és Krisztus feltámadásának hirdetőivé tette őket, s ezért az igazságért még az életüket is készek voltak feláldozni. Értelmemmel és szívemmel egyaránt keresem a magyarázatot a történtekre. Látom a jeleket, olvasom az üzenetet, az örömhírt, és várom a találkozást a Feltámadottal, hogy bennem is megszülessen a hit.
© Horváth István Sándor




Elmélkedés Nagypéntekre

A szeretet végtelen
Nagyböjti lelkigyakorlatot tartottam és a gyóntatásban segédkeztem a minap egy közeli plébánián. A szentmise után beszélgettem egy kicsit a hívekkel. Mivel alig egy éve érkezett hozzájuk fiatal plébánosuk, kérdeztem tőlük, hogy vannak megelégedve az új atyával. Egy kisgyermekes anyuka lelkesen válaszolt: „Örülünk neki. Csak úgy sugárzik belőle a szeretet!” Közben rápillantottam az atyára, aki valamivel arrébb, a templom hatalmas keresztje alatt állt gyerekekkel körülvéve. Elgondolkoztam egy pillanatra a jeleneten: a keresztből, Krisztus keresztjéből sugárzik a szeretet. Ha a kereszt titkát hirdeti szavával, ha cselekedeteiben jelen van a krisztusi szeretet, ha életében helye van a keresztnek, akkor a hívek jogosan érzik, hogy sugárzik papjukból a szeretet. Nagypénteken imádkozzunk papjainkért, hogy hűségesek maradjanak a kereszthez!
Ma, nagypénteken azzal a bizonyossággal emlékezünk Jézus kereszthalálára, hogy a világra boruló sötétség nem fog győzni a világosság felett. Azzal a bizonyossággal idézzük fel az Úr megváltó áldozatát, hogy a végsőkig elmenő emberi gonoszság nem erősebb a végsőkig elmenő isteni szeretetnél. Azzal a bizonyossággal állunk lélekben a kereszt alá, hogy a halál nem győzedelmeskedhet az élet felett. Azzal a bizonyossággal és hittel szemléljük a kereszt titkát, hogy ami emberi szemmel oktalanságnak és érthetetlennek tűnik, az valójában Isten terve szerint a megváltást jelenti számunkra és Isten bölcsességéről tanúskodik.
A nagypénteki szertartás során (nem szentmise, mert ezen a napon szerte a világon nincs szentmise) Szent János evangéliumából olvassuk Jézus szenvedéstörténetét. Az evangélista úgy mutatja be Jézus kereszthalálát, mint az ő megdicsőülését, s amely cselekedet egyúttal a mennyei Atyát is megdicsőíti. A negyedik evangéliumban Jézus tevékenysége során több alkalommal is találkozunk ezzel a megdicsőüléssel, illetve megdicsőítéssel. A kánai menyegzőről szóló elbeszélés, amelyen első csodájaként Jézus a vizet borrá változtatta, így fejeződik be: „Jézus ezzel kezdte meg csodajeleit a Galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét és tanítványai hittek benne” (Jn 2,11). Lázár feltámasztását megelőzően is találkozunk a megdicsőítés gondolatával. Amikor meghozzák a hírt Jézus számára, hogy barátja Lázár beteg, ő nem indul azonnal, hogy meggyógyítsa őt, hanem így szól: „Ez a betegség nem válik halálára, hanem Isten dicsőségére, hogy megdicsőüljön általa az Isten Fia” (Jn 11,4).



Miért fontos erről a megdicsőülésről beszélnünk? A kánai csoda esetében az evangélista fontosnak tartja megjegyezni, hogy a csodát látva tanítványai hittek Jézusban, mint ahogy ezt az imént említettük. Lázár feltámasztásánál is előkerül a hit. Az esetet követően határozzák el a zsidó főpapok Jézus megölését, mégpedig nem a halottfeltámasztás miatt, hanem azért, mert azt látva sokan hittek Jézusban (vö. Jn 11,45-53). Mindkét esetnél azzal találkozunk tehát, hogy Jézus isteni dicsőségének megtapasztalása hitet vált ki az emberekből.

Itt van a kulcsa annak, hogy miért hangsúlyozza János evangélista Krisztus megdicsőülését a szenvedés és a kereszthalál leírásakor. Egyértelműen az a szándéka, hogy hitet ébresszen az olvasóban, hitet ébresszen bennünk.
A nagypénteki szertartás megható része a szent kereszt előtti hódolat. Milyen gondolatok, érzések vannak fejemben és szívemben, amikor letérdelve feltekintek a keresztre? Csak egy megalázott, megszégyenített, meggyötört embert látok? Vagy látom az Atyát megdicsőítő Istenfiút? Jézus valóságos ember, aki emberként tapasztalta meg a szenvedéseket és élte át a halált, pontosan úgy, ahogy minden ember. Ugyanakkor valóságos Isten is, aki legyőzi a halált.
A nem hívők értetlenül állnak Jézus keresztje előtt. Nem értik szenvedését, áldozatát feleslegesnek tartják, tehetetlen Istent emlegetnek, aki nem tudott ellenállni a gyilkos emberi erőszaknak. A hívő ember nem tartja hiábavalónak az Úr szenvedését, hanem önfeláldozásában és az Atyának való engedelmességében meglátja a megváltás egyetlen módját.
A nagypénteki esemény két titokra világít rá: az emberi bűn nagyságára és az isteni szeretet végtelenségére. Bűnöm nagyságára és az azt eltörlő szeretet, megbocsátás végtelenségére.

© Horváth István Sándor



Virágvasárnap - Nagyhét


Hat órától sötétség borult az egész földre kilenc óráig. Kilenc óra körül Jézus hangosan felkiáltott: „Éli, Éli, lámá szábáktáni?, azaz: Istenem, Istenem! Miért hagytál el engem?” Az ott állók hallották ezt, és egyesek megjegyezték: „Ez Illést hívja!” Egyikük mindjárt odafutott, fogott egy ecetbe mártott szivacsot, rátűzte egy nádszálra, és inni adott neki. A többiek azonban ezt mondták: „Hadd lássuk, eljön- e Illés, hogy megszabadítsa?” Jézus pedig még egyszer hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.

Ekkor a templom függönye kettéhasadt, felülről egészen az aljáig. A föld megmozdult, a sziklák megrepedtek. Sírok nyíltak meg, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Az ő feltámadása után előjöttek a sírokból, bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek. A százados és a többiek is, akik Jézust őrizték, a földrengés és a történtek láttára igen megrémültek, és így szóltak: „Ez valóban Isten Fia volt!”

Mt 27, 45-54




Prohászka Ottokár gondolatai

A keresztfa alatt. Ott állok magamban... az Isten végtelen szeretetének igézetében; lelkemet elfogja a könyörület s az imádás mély érzése, szemembe könny gyűl; lehajtanám fejemet, de a kereszt vonz, késztet, hogy nézzek rá; mert „rám néznek és sírnak...” ígéri.

Mit adtunk neked Uram, neked, kit szeretnünk s imádnunk kellett volna. Eljöttél s barlangba szorultál; körülnéztél s Egyiptomba futottál; álruhában járó, faragó ács voltál. Egyszer indultunk eléd pálmaágakkal s te sírtál; egyszer bíztad magad ránk s Barabbást választottuk; egyszer akartunk koszorút kötni neked s tövisből kötöttük; egy arcképedet vettük s az „Ecce homo” arca maradt ránk; egyszer tűnt föl, hogy anyád is van s íme, fájdalmas anya lett belőle; egyszer kértél inni s ecetet nyújtottunk.

Ó, ki hitte volna, hogy ez legyen köztünk sorsod, hogy ilyen legyen utad. S most függsz itt, mint megfagyott imádság, mint megkövült, kiáltó szó. Kitárt karokkal s nyílt ajakkal kiáltasz irgalomért. Sok hegyen imádkoztál; de az ezen hegyen végzett imád az örök „interpellatio” kiáltása. A végtelen nagy Isten bús haragjának éjjelében megfagyott ajkadon a fohász. Nagy, szent az az Úr, ki önfiának sem kegyelmezett...! Mily rémséges fölségben hirdeti ezt a kereszt! Emberek, féljétek az Istent s szeressétek Krisztust. Ezt kiáltja ő felétek, kiáltja a végkimerülésig. Ó ha, valamikor, hát ma halljátok meg szavát; esd, hogy kíméljétek s becsüljétek meg lelketeket
.




2017. április 2. – Nagyböjt 5. Vasárnapja

Abban az időben:
Lázár beteg volt Betániában, Máriának és nővérének, Mártának a falujában. Ez a Mária kente meg az Urat mirhával, és törölte meg lábait a hajával. A beteg Lázár, az ő testvérük volt.
A két leánytestvér megüzente Jézusnak: „Uram, nézd, beteg, akit szeretsz!” Amikor Jézus meghallotta ezt, így szólt: „Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére fog szolgálni, hogy az Isten Fia megdicsőüljön.”
Jézus szerette őket: Mártát, Máriát és Lázárt. Amikor tehát meghallotta, hogy Lázár beteg, két napig ott időzött még, ahol volt, azután így szólt a tanítványokhoz: „Menjünk el ismét Judeába?”
A tanítványok ezt mondták neki: „Mester, most akartak megkövezni a zsidók, és te megint odamégy?” Jézus ezt felelte: „Nem tizenkét órája van a nappalnak? Aki nappal jár, nem botlik el, mert látja a világ világosságát. De aki éjszaka jár, elbotlik, mert hiányzik belőle a világosság.” Ezt mondta, azután hozzátette: „Lázár, a mi barátunk elaludt. De én megyek és fölkeltem.” A tanítványok így szóltak: „Uram, ha elaludt, akkor meggyógyul.”
Jézus Lázár haláláról beszélt, ők azonban azt hitték, hogy az álomba merülésre gondol. Erre Jézus nyíltan megmondta nekik: „Lázár meghalt. És hogy nem voltam ott, örömömre szolgál miattatok, hogy higgyetek. Most azonban induljunk hozzá!”
Tamás, akinek Iker volt a mellékneve, így szólt tanítványtársaihoz: „Menjünk, és haljunk meg mi is vele együtt!”
Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban feküdt. Betánia Jeruzsálem közelében volt, mintegy tizenöt stádiumra (fél óra járásnyira). Így sok zsidó jött Máriához és Mártához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt.
Amint Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje sietett, míg Mária otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked.” Jézus ezt felelte neki: „Testvéred fel fog támadni!” Erre Márta így szólt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.”
Jézus folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is hal, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Márta ezt válaszolta neki: „Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön!”
E szavak után elment és hívta a testvérét, Máriát. Halkan odaszólt neki: „Megjött a Mester, és hív téged!” Ennek hallatára ő rögtön fölkelt, és Jézushoz sietett. Jézus ugyanis még nem ért be a faluba, hanem azon a helyen volt, ahol Mártával találkozott.
A zsidók pedig, akik Máriával együtt a házban voltak és vigasztalták őt, amikor látták, hogy Mária gyorsan fölkel és kimegy, utána siettek.
Azt gondolták, hogy a sírhoz megy, hogy ott kisírja magát.
Amikor Mária odaért, ahol Jézus volt, és meglátta őt, e szavakkal borult lábaihoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem!”
Mikor Jézus látta, hogy Mária sír, és hogy a vele jött zsidók is sírnak, lelke mélyéig megrendült és megindult. Megkérdezte: „Hova temettétek?” Azok így szóltak: ,Jöjj, Uram, és lásd!” Ekkor Jézus könnyekre fakadt. Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette őt!” Némelyek azonban így szóltak: „Ő, aki visszaadta a vak látását, nem akadályozhatta volna meg, hogy meghaljon?”
Jézus pedig, még mindig mélyen megrendülve a sírhoz ment, amely egy kővel elzárt barlang volt. Jézus így szólt: „Vegyétek el a követ!” Márta, az elhunyt testvére megjegyezte: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” Jézus ezt válaszolta neki: „Mondtam már neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét!” Elvették tehát a követ. Jézus az égre emelte szemét, és így szólt: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én ugyan tudom, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló nép miatt mondom, hogy higgyék: te küldöttél engem!”
E szavak után Jézus hangos szóval kiáltotta: „Lázár, jöjj ki!” A halott azonnal kijött, kezén és lábán a rátekert leplekkel, arcán pedig a kendővel, amelyet fejére csavartak. Jézus megparancsolta: „Oldjátok fel, hogy járni tudjon!”
A zsidók közül, akik Máriához jöttek, sokan hittek Jézusban, miután látták, amit cselekedett.

Jn 11,1-45

Ebben az esztendőben nagyböjt ötödik vasárnapján az Egyház Lázár feltámasz­tásának történetét (Jn 11,1-45) olvassa. Jézust baráti szálak fűzték a három test­vérhez, Máriához, Mártához és Lázárhoz. A hagyományban úgy maradt meg, hogy Lázár Jézus legjobb barátja volt. Ezek után furcsálljuk: vajon miért nem válasz­totta be Lázárt is az apostolok közé? Miért nem lett tagja a Tizenkettőnek? Bár igaz, hogy Lázár nem volt apostol úgy, ahogy a többi, de mindenképpen apostolnak nevezhető, hiszen az ő feltámasztása hir­deti, hogy az Isten Fiának van hatalma a halál felett.

Nézzük meg, hogyan tanít bennün­ket Jézus! A történet elején, amikor Jézus hallott Lázár betegségéről, nem indul el rögtön. Vár. Valami csodálatos dologra készül. Tudja, hogy az Atya fog most megdicsőülni. Tudja, hogy Lázár meg fog halni, de éppen ez fog segíte­ni abban, hogy az ott lévő emberek hite megerősödjön. Különösen Mártáé, aki bízott Jézusban, de még szüksége van arra, hogy a hite fejlődjön. Papként magam is gyakran találkozom gyászoló emberekkel, akik sokszor megkérdezik: „Miért Atya? Miért pont ő? Miért tett velünk ilyet az Isten?” Nehéz ilyenkor valamit is mondani. De mindenképpen arra törekszem, hogy erősítsem ezek­ben az emberekben a feltámadás hitét. Bár igaz, hogy az egész feltámadás tényét nem nagyon tudjuk megérteni, de talán nem is ez a lényeg. Nem megértenünk kell, hanem hinnünk. Jézus ugyanis a legjobbat akarja nekünk, embereknek és mindezt azért, mert végtelenül sze­ret bennünket.

Ez a történet azonban nem csak a tes­ti halálról szól, hanem a lélek haláláról, vagyis a bűnről is. Ha valaki bűnben él, ha nem tartja meg azokat a parancsokat és törvényeket, melyeket Jézustól kaptunk, az ugyanolyan lelki halott, mint amilyen Lázár volt. Az ilyen emberen nem tud senki segíteni, csak Jézus. Hiszen ő a fel­támadás és az élet. Jézus mindannyiunk elé akar állni, és minden embert ki akar hívni a bűnök sírjából. Mindannyiunknak mondja: „Jöjj ki! Jöjj ki a bűnök sírjából, támadj fel az isteni életre!” És hogyan tör­ténik ez? Természetesen a szentgyónáson keresztül. Jézus irgalmas és megbocsátó szeretetével ott találkozunk. Nem véletlen tehát, hogy nagyböjt végén olvassuk fel ezt az evangéliumi részt. Figyelmeztetni akar bennünket, hogy lelkileg nekünk is fel kell támadnunk.
Használjuk fel tehát a hátralévő időt, tisztuljunk meg minden bűntől, és vegyük komolyan Jézus szavát: „Én vagyok a fel­támadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog” (Jn 11,25). Így lesz igazi Húsvét a szívünkben.


2017. március 26. – Nagyböjt 4. Vasárnapja

Abban az időben: Jézus útközben látott egy vakon született embert. Tanítványai megkérdezték tőle: „Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?” Jézus ezt felelte: „Sem ez nem vétkezett, sem a szülei. Mindez azért van, hogy megnyilvánuljanak rajta Isten tettei. Amíg nappal van, nekünk annak tetteit kell cselekednünk, aki engem küldött. Eljön ugyanis az éjszaka, amikor senki sem cselekedhet. Amíg a világban vagyok, világossága vagyok a világnak.”
E szavak után a földre köpött, sarat csinált a nyállal, a sarat a vak szemeire kente, és így szólt hozzá: „Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.” Siloe annyit jelent, mint Küldött. Ő elment, megmosdott, és amikor visszatért, már látott.
A szomszédok, és akik azelőtt koldusként ismerték, így szóltak: „Nem ez az, aki itt ült és koldult?” Egyesek azt mondták, hogy: „Ez az!” Mások pedig: „Nem, csak hasonlít rá.” Ő azonban kijelentette: „Én vagyok az!”
Erre megkérdezték tőle: „Hogyan nyíltak meg a szemeid?” Ő azt felelte: „Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, megkente vele a szemeimet, és azt mondta: »Menj el a Siloe tóhoz és mosakodj meg!« El is mentem, megmosdottam, és most látok.” Ekkor megkérdezték tőle: „Hol van az az ember?” Ő azt felelte: „Nem tudom.”
Erre az embert, aki nemrég még vak volt, odavitték a farizeusokhoz. Aznap ugyanis, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta a vak szemét, szombat volt. Ezért a farizeusok is megkérdezték tőle, hogy hogyan kezdett látni. Ezt válaszolta: „Sarat tett a szememre, megmosdottam, és most látok.”
A farizeusok közül egyesek megjegyezték: „Nem Istentől való az az ember, hiszen nem tartja meg a szombatot.” Mások azonban így szóltak: „Bűnös ember hogyan tudna ilyen csodákat tenni?” És szakadás támadt köztük.
Azután újból faggatni kezdték a vakot: „Te mit gondolsz arról, aki megnyitotta szemeidet?” Ő azt felelte: „Hogy próféta!”
A zsidók ekkor már nem is hitték el neki, hogy vak volt és újra lát, olyannyira, hogy előhívatták a szüleit, és megkérdezték tőlük: „Ez a ti fiatok, akiről azt állítjátok, hogy vakon született? Hogyan lehet, hogy most lát?” Azok ezt válaszolták: „Azt tudjuk, hogy ez a mi fiúnk, és hogy vakon született. De hogy most miért lát, vagy ki nyitotta meg a szemeit, azt nem tudjuk. Kérdezzétek meg tőle magától, hisz megvan a kora, hogy magáról beszéljen!” A szülők azért mondták ezt, mert féltek a zsidóktól. A zsidók ugyanis ekkor már elhatározták, hogy aki Jézust Messiásnak meri vallani, azt kizárják a zsinagógából. Ezért mondták a szülei, hogy megvan a kora, kérdezzék meg őt.
Másodszor is hívták tehát a vakon született embert, és figyelmeztették: „Dicsőítsd meg az Istent! Mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös!” Ő így felelt: „Hogy bűnös-e, vagy sem, azt nem tudom. Egyet tudok: hogy vak voltam, és most látok!” Erre ismét megkérdezték „Mit csinált veled? Hogyan nyitotta meg a szemeidet?” Ő ezt felelte: „Miért akarjátok újra hallani? Csak nem akartok ti is a tanítványai lenni?” Erre megátkozták, és azt mondták: „Te magad vagy az ő tanítványa! Mi Mózes tanítványai vagyunk! Azt tudjuk, hogy Mózeshez szólt az Isten, de hogy ez honnét jött, azt nem tudjuk!”
Az ember azonban ezt felelte nekik: „Éppen az a különös, hogy ti nem tudjátok, honnan van ő, és ő mégis megnyitotta a szemeimet. Jól tudjuk, hogy a bűnösöket nem hallgatja meg az Isten, de aki istenfélő és teljesíti Isten akaratát, azt meghallgatja. Mióta a világ világ, sohasem lehetett hallani, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon született szemeit. Ha ő nem Istentől volna, nem tehetett volna semmit.” A zsidók ezt felelték neki: „Te oktatsz minket, aki mindenestül bűnben születtél?” És kitaszították őt.
Jézus meghallotta, hogy kitaszították. Amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel-e az Emberfiában?” Ő így válaszolt: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?” Jézus ezt felelte: „Látod őt, aki veled beszél: ő az!” Mire az ember így szólt: „Hiszek, Uram!” És leborult előtte.
Azután Jézus ezt mondta: „Ítélkezni jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, megvakuljanak.” Meghallotta ezt néhány körülötte álló farizeus, és megkérdezte: „Csak nem vagyunk mi is vakok?” Jézus így felelt: „Ha vakok volnátok, bűnötök nem volna. De ti azt mondjátok, hogy láttok, ezért megmarad bűnötök.”

Jn 9,1-41

Hiszel-e az Emberfiában?  

A teremtés azzal kezdődik, hogy Isten megalkotja a világosságot. Amikor, főleg az esti órákban hazaérkezünk, első dolgunk, hogy lámpát kapcsolunk. A téli időszakban, amikor rövidebbek a nappalok, sokkal levertebbek vagyunk. Ahhoz, hogy dönteni tudjak valamiről, világosan kell látnom a dolgokat. Mennyire fontos a világosság számunkra! Éppen ezért különösen is súlyos betegség a látás hiánya. Persze tudjuk, nem csak a fizikai látás sérülhet. Sokkal veszélyesebb, ha a lelki látásommal van baj.
A nagyböjt időszaka keresztény létünket erősíti. A keresztségben fény gyúlt a lelkünkben. Ezt a világosságot szeretnénk őrizni, hogy szeretetünkkel világítsunk az emberek előtt.
Az evangélium kérdésfelvetése a fény – sötétség ellentétpárja mellett az is, hogy honnan a betegség, a rossz? Hiszen Isten jónak alkotta a világot. Tudjuk, hisszük, hogy az ember bűne okozza a jelenlévő rosszat, amely a jónak a hiánya. Ugyanakkor érdekes módon felfedezhetjük, hogy a rossz jelenléte sokszor kiemeli a jót, Isten jóságát, szeretetét is. Árnyék mögött fény ragyog, nagyobb mögött még nagyobb, fogalmazza meg Gyökössy Endre. Meglátom-e a világban lévő rossz mögött Isten erejét, működését?
A gyógyításról szóló vita nagy kérdése, kicsoda Jézus? Tettei, tanítása Isten felé mutatnak. Felfedezem-e benne a messiási jelet? Én hogyan látom, kinek tartom Jézust? Milyen sokszor befolyásolnak az előítéletek minket is. Nem fért bele az illető az általam kiépített keretekbe, és meg se próbálom megérteni. Milyen sokszor fenyeget ez kapcsolatainkban.
Nagyböjt ideje alkalmas arra, hogy a világosságot felfedezzük, hogy rendezzük közös dolgainkat. Isten kegyelmének fényében könnyebben tehetjük meg mindezt!

Fülöp Ákos



A Húsvét előtti idő minden keresztény ember számára, az élet megújításának ideje az Úr Jézus szellemében. Krisztussal keresztre kell feszítenünk bűneinket őszinte bánattal és elégtétellel (
húsvéti gyónás) és a dicsőségesen győzedelmes királyunkkal fel kell támadnunk a bűn sírjából (húsvéti szentáldozás). Ennek a fenséges célnak elérésére három eszközünk van: a böjt, az imádság és az alamizsna.

Az első lépés (húsvéti gyónás) mind tökéletesebb elvégzéséhez találunk segítséget a következő honlapon:

nagyböjti készülődés


2017. március 19. – Nagyböjt 3. Vasárnapja

Abban az időben:
Jézus Szamaria egyik városába, Szikárba érkezett, közel ahhoz a földhöz, amelyet Jákob adott fiának, Józsefnek. Ott volt Jákob kútja. Mivel Jézus útközben elfáradt, leült a kútnál. Az idő dél felé járt. Közben odajött egy szamariai asszony, hogy vizet merítsen. Jézus megkérte: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. Az asszony elcsodálkozott: „Hogyan kérhetsz te, zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól inni?” A zsidók ugyanis nem érintkeznek a szamaritánusokkal.
Jézus így felelt: „Ha ismernéd Isten ajándékát, és tudnád, hogy ki mondja neked: »Adj innom!«, inkább te kérnéd őt, és ő élő vizet adna neked.”
Az asszony ezt felelte: „Uram, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vennéd az élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki nekünk ezt a kutat adta, amelyből ő maga is ivott, meg a fiai és az állatai?”
Jézus erre megjegyezte: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, nem szomjazik meg soha többé. Az a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.”
Erre az asszony megkérte: „Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne legyek szomjas, és ne kelljen ide járnom vizet meríteni!” Jézus így szólt: „Menj, hívd a férjedet, és jöjj ide!” Az asszony ezt felelte: „Nincs is férjem!”
Mire Jézus: „Jól mondod, hogy nincs férjed. Mert öt férjed volt, és akid most van, az sem a férjed. Ezt helyesen mondtad.” Ekkor így szólt az asszony: „Uram, látom, hogy próféta vagy! Atyáink ezen a hegyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálem az a hely, ahol imádni kell őt.”
Jézus ezt felelte: „Hidd el nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor az Atyát nem itt és nem is Jeruzsálemben fogjátok imádni. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi pedig azt, akit ismerünk, hiszen az üdvösség a zsidóktól ered. De eljön az óra, sőt már itt is van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat vár. Isten ugyanis Lélek, ezért akik őt imádják, lélekben és igazságban kell imádniuk.”
Az asszony így szólt: „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek. Ha majd eljön, ő tudtunkra ad mindent.”
Erre Jézus kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” Tanítványai éppen visszaérkeztek, és meglepődtek, hogy asszonnyal beszélget. De nem kérdezte meg egyikük sem: „Mit akarsz tőle?”, vagy: „Miért beszélgetsz vele?”
Az asszony pedig otthagyva korsóját, elsietett a városba és elmondta az embereknek: „Gyertek, nézzétek meg azt az embert, aki mindent elmondott, amit tettem! Lehet, hogy ő a Krisztus?” Ki is jöttek a városból, és odagyűltek köréje.
Közben a tanítványok megkínálták őt: „Mester, egyél!” Jézus azonban ezt mondta nekik: „Van nekem olyan ételem, amelyről ti nem tudtok!” Erre a tanítványok kérdezgetni kezdték egymást: „Talán valaki hozott neki ennivalót?” De Jézus megmagyarázta: „Az én ételem az, hogy megtegyem annak akaratát, aki engem küldött, és hogy befejezzem az ő művét. Ugye, azt mondjátok: Még négy hónap, és itt az aratás. Íme, én azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket és nézzétek a földeket, aranysárgák már, készek az aratásra. Az arató elnyeri most jutalmát: Begyűjti a termést az örök életre, hogy aki vetett, együtt örülhessen azzal, aki arat. Mert igaza van a közmondásnak: Az egyik vet, a másik arat. Én azért küldtelek titeket, hogy learassátok, amivel nem ti fáradtatok. Mások fáradoztak, ti pedig az ő munkájukba álltatok be.” Abból a városból, a szamaritánusok közül sokan hittek benne, mivel az asszony tanúsította: „Mindent elmondott, amit tettem.” Mikor azután kijöttek hozzá a szamaritánusok, megkérték őt, hogy maradjon náluk. Ott is maradt két napig. Ezután így szóltak az asszonyhoz: „Most már nem a te szavadra hiszünk. Hallottuk őt mi magunk is, és tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője.”

Jn 4,5-42

Újjászületés az élő vízből

Az idei esztendőben a Víz Világnapja (március 22.) alkalmából arra hívták fel a szervezők a figyelmet, hogy egyre nagyobb gondot okoz a világ nagyvárosaiban a vízellátás. A városok lakossága ugyanis rohamosan növekszik, és komoly nehézséget jelent, hogy mindenki egészséges, tiszta ivóvízhez jusson. A víznek rendkívül nagy ereje van és akár iszonyatos pusztításra is képes. Tavaly a magyarországi árvizek, néhány hete pedig a Japánban történt földrengés utáni hatalmas szökőár kapcsán figyelhettünk fel erre. De félelmetes pusztító ereje ellenére is az emberiségnek és minden élőlénynek szüksége van a vízre. Időnként napvilágra kerülnek adatok arról, hogy a csapadékhiány, a szárazság milyen károkat okoz mezőgazdaságban, illetve hogy a föld mely részein okoz komoly egészségügyi problémákat a víz nem megfelelő minősége vagy a vízhiány. Számos szervezet foglalkozik manapság ezekkel a problémákkal és dolgoznak ki terveket a megoldásra. Magyarországon egészen természetesnek tartjuk, hogy rögtön tiszta vízhez jutunk, ha megnyitjuk otthon a csapot, és egyesek már akkor is bosszankodnak, ha csőtörés vagy a hálózat karbantartása miatt néhány órára szünetel a vízszolgáltatás. Ásványvizek tucatjai sorakoznak az áruházak polcain. Olyannyira hozzászoktunk a tiszta vízhez, hogy szinte elképzelni sem tudjuk, hogy a világ más részein milyen komoly gondot jelenthet a víz hiánya, amely emberek millióinak egészségét és életét veszélyezteti.

A mai evangéliumban is vízről hallottunk. Élő vízről, amelynek fogyasztása következtében elmúlik az ember szomjúsága. Jézus kijelentései egykor felkeltették a szamariai asszony érdeklődését, s mi is felfigyelünk e szavakra. Kettejük párbeszéde rendkívül mozgalmas és fordulatos. Jézus a világ legegyszerűbb dolgát kéri, amit egy kútnál kérni lehet: merítsen neki az asszony a vízből, hiszen csak neki van korsója, az útról érkező Jézusnak viszont nincs. Az asszony visszakérdez: „Hogyan kérhetsz te, zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól inni?” És ebben a kérdésben egy kis gúnyt érzek. Lám, ez az ember annyira szomjas, hogy odáig képes lealacsonyodni, hogy zsidó férfi létére egy szamariai származású nő segítségét kéri. De az ismeretlen vándor nem sértődik meg, hanem egy másféle vízről, élő vízről kezd beszélni. Az asszony újabb visszakérdezése ismét gúnyos: „Honnan vennéd az élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál?” Ezek után következik a fordulat, amikor Jézus feltárja az asszony múltját, kifejezvén, hogy ő jól ismeri azt, akivel beszél, az asszonynak viszont fogalma sincs arról, hogy kivel beszélget. Jézus szava igazi fordulatot hoz beszélgetőtársa hozzáállásában, s ettől a kezdve már az igazság megismerésének vágyából, a lélek szomjúságából fakadnak a kérdései. A párbeszéd végére eljut annak felismerésére, hogy Jézusban felismeri az élő víz forrását, Jézus szavában az örök élet, az üdvösség tanítását.

Egyházunk régi hagyománya szerint húsvét vigília szertartás egyik eleme a keresztség kiszolgáltatása, amelynek során a bűnös ember a víz által megtisztul és új éltre születik. A böjti időszak a keresztelendőket felkészíti a vízből való újjászületésre, minket, megkeresztelt embereket pedig felkészít, hogy húsvétkor megújítsuk keresztségi fogadalmunkat, és felélesszük magunkban azt az isteni kegyelmet, amely által újjászülettünk a keresztségben. A Lateráni Keresztelő Szent János-bazilika melletti híres keresztelőkápolnában a párkányon Nagy Szent Leó pápa verse olvasható, amely összefoglalja a keresztség teológiáját. A vers így fejeződik be: „Szent lesz, aki ebből a szent forrásból születik.”

Akarunk-e inni a Jézus által adott élő vízből? Akarunk-e újjászületni az élő vízből?

© Horváth István Sándor


2017. március 12. – Nagyböjt 2. Vasárnapja

Abban az időben:
Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és (ennek) testvérét Jánost, s külön velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: az arca ragyogni kezdett, mint a nap, a ruhája pedig vakító fehér lett, mint a fény. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés: Jézussal beszélgettek. Ekkor Péter így szólt Jézushoz: „Uram, jó nekünk itt lennünk! Ha akarod, felállítok itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Még beszélt, amikor íme, fényes felhő borította be őket, és a felhőből egy hang hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!”
Ennek hallatára a tanítványok földre borultak és nagyon megrémültek. De Jézus odament hozzájuk, megérintette őket, és ezt mondta: „Keljetek fel, és ne féljetek!” Amikor szemüket fölemelték, nem láttak mást, csak Jézust egymagát.
A hegyről lejövet Jézus a lelkükre kötötte: „Senkinek se szóljatok a látomásról, míg az Emberfia a holtak közül fel nem támad!”

Mt 17,1-9

A hegy gyönyörű
A világ legmagasabb hegycsúcsa, a Mount Everest közelében több olyan hegy is található, amelyek meghódítása komoly kihívást jelent még a legfelkészültebb hegymászók számára is. Néhány évvel ezelőtt két, mindenre elszánt orosz hegymászónak mások kudarcba fulladt próbálkozásai után mégiscsak sikerült feljutnia az egyik ilyen megmászhatatlannak tartott hegyre. Egyikük utólag így nyilatkozott az út élményéről: „A hegy gyönyörű és meglepetésekkel teli. Az utolsó szakaszon állóképességünk és akaratunk legvégső határáig jutottunk. Most már jól vagyunk és élünk!”

Egy másik gyönyörű és meglepetésekkel teli hegycsúcsra hívja Jézus a mai evangéliumban a három kiválasztott apostolt és minket is. Az élmény felejthetetlen volt az apostolok számára, de mivel Jézus határozottan megtiltotta nekik, ezért a hegyről leérvén nem nyilatkoztak senkinek a fent szerzett tapasztalatukról. Pedig biztosan lett volna mit mondaniuk, de ők megtartották a parancsot és Jézus feltámadásáig nem beszéltek róla senkinek. Jézus színeváltozása az ő életének és nyilvános működése időszakának egyik központi eseménye. Az egyházi év során augusztus 6-án külön ünnepe van Urunk színeváltozásának, de nagyböjt második vasárnapján is ezzel a történettel találkozunk mindig. Mi a színeváltozás tartalma, lényege és mondanivalója számunkra most, nagyböjtben?

Jézus színeváltozása azt jelenti, hogy még a feltámadása előtt emberi testében megnyilvánult az ő isteni dicsősége, amelyet szemlélhettek, megtapasztalhattak az apostolok. Az esemény tehát előrevetíti a feltámadást, amelyben a maga teljességében ragyog majd fel Jézus isteni dicsősége, de már nem földi, hanem megdicsőült, átváltozott, feltámadt testében. A történet fontos eleme a mennyei Atya szózata, amely a mi Urunk keresztségéhez hasonlóan most is tanúságtétel arról, hogy Jézus az Atya szeretett Fia. Mind a keresztségkor, mind a színeváltozáskor a mennyei Atya tanúságot tesz, de legfőképpen a halálból való feltámasztásban, mint az Atya cselekedetében nyilvánul meg, hogy Jézust Fiának tekinti.

A színeváltozás eseménye bepillantást engedett az apostoloknak a Jézusra váró dicsőségbe. Ez az élmény, ez a tapasztalat erősíti meg őket akkor, amikor mesterük szenvedését és halálát látják. Talán éppen eme tapasztalat miatt él bennük a remény Jézus halála után is. Nem zárult még le minden, Isten csodálatos meglepetéseket tartogat még számukra, amely aztán a húsvéti feltámadáskor be is bizonyosodik. A nagyböjti időszak kiszólít bennünket a hétköznapokból, a megszokottságból, és új lelki élmények lehetőségét kínálja számunkra. De nem elegendő, ha Jézus átváltozását szemléljük, nekünk is változnunk kell. A lelki újjászületésnek két szakasza van. Az első annak beismerése, hogy bűnösök vagyunk, és szükségünk van Isten segítségére ahhoz, hogy megszabaduljunk a bűntől. A második az isteni megváltás elfogadása, befogadása. Ha a nagyböjti időszakot a bűnbánatra, a bűnbevallásra a szentgyónásra használjuk, akkor a böjti időszak végén jobban megértjük és elfogadhatjuk Jézus megváltó halálát. Jézus halálának és feltámadásának titka összetartozik. Legyünk együtt vele a szenvedés napjaiban, hogy feltámadásának is részesei lehessünk!

© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus, te egykor a kiválasztott apostoloknak megmutattad isteni dicsőségedet. Mutasd meg most nekünk is, hogy életünk nehéz óráiban, a szenvedések és a betegség közepette új erőt nyerjünk a kereszthordozáshoz. Mutasd meg számunkra, hogy milyen sors, milyen dicsőség vár ránk a feltámadást követően, ha kitartunk veled a szenvedésben. Segíts bennünket az üdvösség útján!


Tíz pap tíz hasznos szempontot fogalmazott meg a szentgyónással kapcsolatban:

1. A lelkiismeret-vizsgálatban a bűneinkkel szembesülünk, a gyónásban viszont Isten szeretetével, irgalmával, megbocsátásával.

2. Miután megmondtad, mikor gyóntál utoljára, mondj néhány szót magadról (egyedülálló, párkapcsolatban lévő, házas, újraházasodott, esetleg pap, szerzetes vagy?). Helyzeted ismeretében könnyebb tanácsot adnunk.

3. A bűnök nem negatív érzelmek, hanem tudatos döntések a rossz mellett. Bűnöket gyónj meg, ne érzelmi állapotokat!

4. Az elkövetett bűn Isten megbántása, a meggyónt bűn viszont Isten-dicséret. Ezért amikor a bűnbánat szentségében meggyónod a papnak a bűneidet, gondolj arra, hogy ezzel egyben Istent dicsőíted nagy irgalmáért.

5. A gyakori szentgyónás jót tesz a lelkednek és lelkileg építő a gyóntatód számára is. A bűnhöz, különösen ha mélyen berögzült, szokássá vált, sok türelemre és kitartásra van szükség. Ne add fel, akármennyiszer követted el ugyanazt a bűnt! A bűnbánat szentségében gyógyulás is történik; a testi sérülésekhez hasonlóan a lelki sebek teljes gyógyulása is időbe telhet.

6. A gyónásban nem az a lényeg, hogy te milyen rossz vagy, hanem hogy Isten milyen jó.

7. A pap olyan, mint az orvos. Ha orvoshoz mész, elmondod, mid fáj, több-kevesebb részletességgel, hogy tudja, hogyan kezeljen a leghatékonyabban. Ne feledd: nagyon sok beteg fordult már hozzá ugyanezekkel a tünetekkel. Bízzál benne, hallgasd meg a tanácsát, és hamarosan jobban leszel!

8. Isten a bűnök egyszerű, alázatos megvallását kedveli. Nincs szüksége regényre. Már olvasta. A szószaporítás mögött sokszor gőg és a bűnbánat hiánya rejlik. Egyszerűen, őszintén kimondani, nevükön nevezve a bűnöket: olyan ez, mintha levetkőztetnének, hogy keresztre feszítsenek, hogy meghaljanak a bűneink és feltámadjon a megbocsátás.

9. Ne törődj semmivel, menj gyónni! Isten szeretete hatalmasabb a bűneinknél.

10. Sok embernél az jelentené a legnagyobb fejlődést a gyónás` területén, ha a bűnök kötelező, tényszerű felsorolása helyett ' egyre inkább úgy gondolna rá, - mint az Istennel való kapcsolat ` megújítására. A gyónás nem csupán a bűn eltörlése, hanem találkozás Krisztussal.



2017. március 5. – Nagyböjt 1. Vasárnapja

Abban az időben:
A Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy a sátán megkísértse. Negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Odalépett hozzá a kísértő és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré!” Jézus ezt felelte: „Írva van: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazon igével, mely Isten szájából származik.”
Ezután a szent városba vitte őt a sátán, és a templom oromzatára állította. Így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad! Hiszen írva van:
Angyalainak megparancsolta:
A tenyerükön hordozzanak téged, hogy kőbe ne üsd a lábadat!”
Jézus ezt válaszolta: „De az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!”
Végül egy igen magas hegyre vitte őt a sátán. Megmutatta neki a világ valamennyi országát és azok gazdagságát. Azután így szólt: „Ezt mind neked adom, ha leborulsz és imádsz engem!” Ekkor Jézus azt mondta neki: „Takarodj, sátán! Mert írva van: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!”
Erre otthagyta őt a sátán, és íme, angyalok jöttek és szolgáltak neki
.
Mt 4,1-11



Ima és szenvedés által
A múlt héten, hamvazószerdával elkezdődött a húsvéti előkészületi idő, a nagyböjt. Remélhetőleg nem csupán az egyházi szertartásokban van ennek jele, hanem a hívek életében is érzékelhető. Nagyböjti utunkon az imádkozó és szenvedő Jézussal fogunk találkozni, hogy közeledjünk a megváltás titkához. Tejes egészében megértetni a megváltás, Jézus áldozatának lényegét nem vagyunk képesek, de közelebb kerülhetünk hitünk eme titkához.

A nagyböjti időszak a megtérés, a lelki újjászületés, a lelki átváltozás ideje. Az evangéliumokból elénk tárul az embereket megszólító, bűnbánatra hívó, lelküket megérintő és meggyógyító Jézus. Érintésével képes gyógyítani, szavával képes a lélekre hatni és irgalmával képes a lelket megtisztítani. Az átalakító isteni erő megtapasztalásának nem előfeltétele a társadalmi helyzet, az iskolázottság vagy az anyagi körülmények. Vajon bennünket megérint-e a nagyböjti időben Jézus?

Az első nagyböjti vasárnap evangéliuma Jézus háromszori megkísértéséről, illetve azok határozott visszautasításáról szól. Elsőként azt kéri a sátán Jézustól, hogy a köveket változtassa kenyérré. Ha engedne a mi Urunk a kísértésnek, akkor a testi táplálékot előtérbe helyezné a lelkivel szemben. Másodszor azt kéri a kísértő, hogy Jézus mutassa meg istenségének és isteni hatalmának rendkívüli erejét az emberek előtt azzal, hogy sértetlen maradna ha levetné magát a templom tetejéről. Jézus azonban nem ilyen módon kívánja megmutatni isteni erejét. A harmadik kísértés arra irányul, hogy az egyetlen, igaz Isten helyett a gonoszt ismerje el legfőbb úrnak. A pusztai tartózkodás Jézus számára a felkészülés ideje. Felkészülés arra, hogy megkezdje nyilvános működését, elinduljon tanító útján, tanítványi közösséget hívjon maga köré. Felkészülés, hogy változtasson az embereken.

A nagyböjt mindannyiunk számára a lelki újjászületés ideje lehet, a megtérés alkalma. De mi az, ami képes megváltoztatni életmódunkat, gondolkodásunkat? Mi vezet el bennünket a lélek megtéréséhez? Mindenekelőtt az ima és a szenvedés. Talán mondhatom azt is, hogy az imán és a szenvedésen kívül aligha képes bármi is gyökeres változást eredményezni. Sok emberrel találkoztam már, akik egy idő után azt érezték, hogy lelkileg kiszáradtak. Szerencsésebbek azok, akik ezt felismerik önmagukon önállóan vagy lelkivezetőjük segítségével. De akkor még mindig ott van a sok-sok küzdelem, annak keresése, hogy mi indítja el és vezeti őket valóban Istenhez. Tapasztalatom szerint azok az igazi megtérők, aki vagy a komolyan vett ima, vagy valamilyen komoly szenvedés útján jutottak el Istenhez. Az imádkozó, elmélkedő, elcsendesedő és Istenre hallgató ember ugyanis engedi, hogy Isten átformálja őt. A szenvedésben szintén az isteni átalakító erő tapasztalható meg. Ne féljünk elindulni az ima útján, a szenvedés útján, mert ez az út az igazi megtéréshez vezet!

Ha szeretnék elmélyülni az imában, érdemes Jézushoz fordulnunk, hogy tanítson minket imádkozni! És ha szeretnénk elmélyülni a szenvedés titkában, azt kell kérnünk tőle, hogy merjünk elhagyatottak, kiüresedettek lenni, akik az élettől semmit sem várunk, mert mindent Istentől várunk. A szenvedésben pedig azt kérjük, hogy ne hagyjon el minket!

© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, nyisd fel szememet az imára és taníts engem imádkozni! Nyisd fel szememet, hogy a szenvedésben nem elviselhetetlen rosszat lássak, hanem lehetőséget az Istenhez való közeledésre. Vezess engem az ima és a szenvedés által a megtérés útján!


A tanítványozás - elgondolkodtató videó

katt a képre



by FHabakuk Inc.®