Kezdőlap    LELKISÉG    Hirdetés    Programok    Szentmisék    Tudnivalók    Linkek    Elérhetőségek   Fotóalbum


 

 




Augusztus 20.
Szent István király főünnepe






Mt 7,24-29 „Aki hallgatja szavamat és tettekre is váltja… Szent István király pogány Vajk néven élt, amíg a bajor Pilgrim passaui püspök meg nem keresztelte egyházmegyéje védőszentjéről István diákónus és vértanúról kapta a nevét. Nem csak a latin nyelvet sajátította el, hanem a nyugati műveltséget is. Vallási fejlődésére pedig Adalbert prágai püspök volt nagy hatással. Nem csak megbérmálta, hanem valóban a felnőtt keresztény meggyőződéshez is segítette az ifjú trónörököst. Ráadásul közreműködött, hogy Gizella személyében egy olyan bajor hercegnőt kapjon, aki mint feleség a cluny szellemben megújuló keresztény lelkiséget képviselte. István feladata kettős volt, egyrészt politikailag döntenie kellett a bizánci függés vagy a nyugati kapcsolatok között. A kereszténységgel ugyan már megismerkedett számos főúr Magyarországon, a bizánci kapcsolatok révén, de a keresztény egyházi szervezet nyugati típusú megszervezésében a döntő lépést István intézkedései hozták a magyaroknak. A saját keresztény nevelése után az ország keresztény neveléséhez fogott, amely igen összetett feladatot jelentett. Függetlenséget és működő képes országot kellett teremtenie. Függetlenségének jele volt a II. Szilveszter pápától kért királyi korona, mely abban segített, hogy ne kelljen sem a Német-római birodalommal, sem Csehországgal hűbéri viszonyba kerülni. A korona nyújtotta jogi függetlenséget, nem könnyű volt megőrizni a valóságban. A keresztény misszió előmozdítását sem volt könnyű leválasztani rivalizáló külföldi egyházi térítésekről. A magyar független állam alapjait és a nyugati műveltség kezdeteit, valamint a keresztény egyház megalapozását még Imre herceg tragikus halála ellenére is sikerült elvégeznie. Egy hosszú uralkodás végén maradandó művet alkotott és gondolkodásáról, törvénykönyvéből és Imrének írt Intelmeiből kaphatunk ízelítőt.

„Bárkit is, aki a kevélység gőgjétől pöffeszkedve, az Isten házát megvetendőnek véli és az Istennek szentelt és az Isten tiszteletére a királyi mentesség védelme alá helyezett birtokokat gyalázattal illeti, vagy megkárosítani merészkedik, mint Isten házának megtámadóját és megsértőjét, közösítsék ki. Illik, hogy magának a király úrnak a haragját is érezze, akinek jóakaratát megvetette és intézkedését megsértette. Azért nem kevésbé parancsolja meg a király, hogy az általa engedélyezett mentességet mindenki, aki uralma alá tartozik, sértetlenül tartsa meg, és ne adja beleegyezését azoknak, akik meggondolatlanul azt állítják, hogy nincs szükség egyházi vagyonra, vagyis olyanra, amit az uralkodók urának adtak át. Éppúgy a király oltalma alatt állnak azok, mint az ő saját örökségei, és még nagyobb gondot fordítson rájuk, mert amennyivel nagyobb az Isten az embernél, annyival előbbre való a vallás ügye a halandók birtokainál.” Fiának Imrének pedig ezt írja a türelemről: „A türelem és az igazi ítélet gyakorlása a királyi korona ötödik cifrázása. Dávid király és próféta mondja: Ítéletedet, Isten, bízd a királyra. És ugyanő másutt: Király vagy, az igazságosságot szereted. A türelemről így beszél Pál apostol: "tanúsítsatok mindenki iránt türelmet." És az Úr az evangéliumban: "Ha (türelemmel) kitartotok, megmentitek lelketeket." Ehhez tartsd magad, fiam: ha becsületet akarsz szerezni királyságodnak, szeresd az igazi ítéletet; ha hatalmadban akarod tartani lelkedet, türelmes légy. Valahányszor, kedves fiam, ítéletet érdemlő ügy kerül eléd vagy valamely főbenjáró bűn vádlottja, türelmetlenül ne viselkedjél, esküvel se erősködjél, hogy megbünteted; bizony ez ingatag lenne és mulandó, mert a bolond fogadalmat megszegi az ember; és ne is ítélkezz te magad, nehogy királyi méltóságodban a hitvány ügyben forgolódva folt essék, hanem az efféle ügyet inkább bírákhoz utasítsd, az ő megbízatásuk, hogy a törvény szerint döntsenek. Óvakodj bírónak lenni, ám örülj királynak lenni s neveztetni. A türelmes királyok királykodnak, a türelmetlenek pedig zsarnokoskodnak. Ha pedig egyszer olyasvalami kerül eléd, amelyben ítéletet hozni méltóságoddal összefér, türelemmel, irgalommal, esküdözés nélkül ítélkezz, így lesz majd koronád dicséretes és ékes.”

A politika és a vallás összeegyeztetése egy uralkodó számára nem könnyű feladat. Mégis sokan úgy vélték, hogy Szt Istvánnak ez a kor viszonyai között sikerült. Nem politikai taktikából választotta a keresztény hitet és a nyugati egyházat, hanem mélységes meggyőződésből. Ünnepe ereklyéinek felelésének napján van, mely 1083 Augusztus 20-án volt. 1092-ben a szabolcsi zsinat munkaszünetet rendelt el erre a napra. 1625-ben pedig az országgyűlés rendjei egyetértésben azt kérték a pápától, hogy István és Adalbert miséjét vegye föl a római misekönyvbe, zsolozsmáikat a római breviáriumba XI. Ince pápa teljesítette ezt a kérést és 1683-ban tiszteletét az egész világegyház számára kiterjesztette. 1990-től ismét Magyarország égi patrónusának szoktuk nevezni Szt. István királyt. Ő ugyanis nem csak mondta, tette is, amit a keresztény műveltségén nevelődött lelkiismerete diktált.

Ft. Dr. Benyik György







Nagyboldogasszony ünnepe
2017. augusztus 15.





Itt a teremtett világon belül, ahol minden szét van pakolva hely szerint, és idő szerint, ez a végtelenül változatos sokaság, mindenség, itt a legérdekesebb a dolgok között az összefüggés. Ezt kutatjuk mi emberek a leginkább.

Ebben a legnagyobb a Teremtő, hogy összefüggésben teremtett meg mindent. Összefügg a Nap és Föld. A Föld és a Hold. Ki tudja, hogy függ össze a Napon keresztül a Földünk, Holdunk az egész mindenséggel? Itt a Földön is a légkör meg a föld közvetlen felszíne, a tengerek és a szárazföldek. Az erdő, meg a vetemények. A méhecskék és a virágok. Tavasz, nyár, ősz és tél. És minden összefügg velünk, emberekkel. Csodálatos itt ez az összefüggés, ez az egybetartozás! Ebben az egybetartozásban rengeteg sok fokozat van. Másképp tartozik össze a Nap és Föld, de másképp az atomok magja, meg az elektronok. Másképp tartozik össze itt a Földön egy férj és feleség, vagy szülő és gyermek, mint egy vállalati vezető és a beosztottjai.

Hasonlóképpen az üdvösség rendjében is: az összetartozások, az összefüggések csodálatosak! Mert mi emberek is, az emberiség is összetartozunk Istennel. Ebben az összetartozásban Istennel, az üdvösség rendjében, ahogy mi emberek az Isten szándéka szerint üdvösségre akarunk jutni a kijelölt úton. Ebben az összefüggésben, ebben a rendben a legszorosabb összefüggés Jézus Krisztus embersége és istensége, isteni személye között van. Ez az unió hipostatica.

Nem tudjuk ezt mi megérteni, ez titok, hogy két ilyesmi, Isten, az örök ige, meg az emberi természet ilyen végletesen más valóságok. Hogyan tartozhatnak mégis elválaszthatatlanul örökre egybe, mint ahogy Jézus Krisztusban ez az összetartozás, ez az összefüggés megvan? Ez a legbensőbb, legerősebb, elválaszthatatlan összefüggés. Ezután mindjárt az üdvösség rendjében Jézus és Mária közötti összefüggés következik. Amint az unió hipostaticából következik, az Úr Jézusban minden más titok.

A tudásának, akaratának, érzelemvilágának összefüggése, alakulása. Az áldozata, papsága, királysága mind az unió hipostaticából, ebből az egységből ered. Hasonlóan, az egész nagy üdvösség rendben, az üdvözültek, az üdvözülendők közötti összefüggésben. A titokzatos test egységében, hasonlóan Jézus és Mária közötti szoros összefüggésből világosodnak meg a többi titkok. Majd ha egy kicsit közelebbről megnézzük ezt, látjuk, hogy milyen jelleget kap az üdvösség rendje ebből az összefüggésből Jézus és Mária között. Ez is eltéphetetlen, csodálatosan erős, szép, gazdag. Ez az összefüggés magyarázza meg, hogy Mária előre meg van váltva, hogy szeplőtelenül fogantatott. Szűz és anya egyszerre. Részt vesz a megváltásban, a kegyelem közvetítésében. Ilyen szoros összefüggés mellett lehetetlenség, hogy ő a földben elrothadjon, és a bűn következménye érvényes legyen rá. Lehetetlenség. Isten e miatt az összefüggés miatt ezt nem engedheti, ezt nem tűrheti, ilyen nincs. Szükségképpen kell, hogy megdicsőüljön, és következik a Jézus és Mária közötti végtelen szoros kapcsolatból az, hogy a Boldogságos Szűz is részt vesz fia dicsőségében. A mennybevitel titka következik ebből a kapcsolatból.

Milyen ez a kapcsolat? Ez a kapcsolat is természetesen meg van alapozva. A gyermek és az anya közötti titokzatos benső kapcsolat az alapja, természetes alapja Jézus és Mária kapcsolatának. Ezt a kapcsolatot megközelíteni mi, kívülállók – ha szabad azt mondanom – nem tudjuk egykönnyen, csak sejtjük. Emiatt mondta magát az Úr Jézus Emberfiának. Egy valaki fiának. Jézus és Mária között ez egyedülálló. Ez az anya és gyermeke közötti kapcsolat természetes vonalon is. Mária meg egy ember édesanyjának, szülőjének, mindenének nevezhette volna magát. Ember anyja, és ezen keresztül minden élő anyja.
Emiatt a kapcsolat miatt van az, hogy bizonyára a Boldogságos Szűz és Jézus közötti érzésekben bámulatos finomság uralkodott.

Néha tapasztalja ezt az ember. Meglátogatok valakit, és azt mondja: megéreztem, hogy jönni fog. Mit érezhetett meg egymásról egész életében Jézus és Mária? Hiába voltak térben távol egymástól, azért a közelség egész életükön át megvolt. Most erre a természetes kapcsolatra támaszkodott és épült fokozatosan a kettőjük között az értelmi, akarati egység, az egyetértés. A dolgokat egyképpen látták. Az akarat, hogy szövetségbe léptek, mindig szorosabb szövetségbe léptek egymással az üdvösséget illetően.

Jézus és Mária további kapcsolatában benne volt nemcsak az anya és gyermeke közötti kapcsolat, hanem a kegyelem rendjében ott volt Mária és Jézus között a megváltott és megváltó közötti kapcsolat. Mária Jézusnak, a fiának köszönheti azt, hogy szeplőtelenül fogantatott, tehát, hogy a bűnből ki van véve. Aki anyja a fiúnak, annak a fiú – szinte azt lehet mondani – szülője. Megtisztítója, teremtője.

Aztán a jegyes és vőlegény közötti kapcsolat is ott van. Olyan gazdag ez természetfölötti szempontból! Hiszen az új szövetség Jézus és Mária között kötődik meg először. Az örök Ige és az emberség kapcsolata után a férj és feleség, az új Ádám és Éva közötti kapcsolat lényege is ott van Jézus és Mária kapcsolatában. E miatt a kapcsolat miatt ünnepeljük ma a Boldogságos Szűznek a mennybevitelét is.

De a mennybevitele és mi közöttünk is a legszorosabb kapcsolat van, összefüggnek ezek a dolgok. Jézus és Mária a titokzatos testben betöltik a maguk a szerepét. Jézusnál az a csodálatos, ahogy ő ezt a szerepet biztosan, világosan, kezdettől fogva vállalja és betölti: a fej szerepét, a felelős úr szerepét. Ő a mi Urunk. Mária szerepe pedig ebben az egészben a szív szerepe. Mária miatt árad el Isten országán, a titokzatos testen, hogy az egész olyan emberies lesz, olyan finom; amilyen finomságra csak az édesanya képes, a nő képes, ahogy Isten azt a női természetben létrehozta.

A szentatya (II. János Pál pápa – a szerk.) mondta Mexikóban, hogy Mária nélkül elideologizálódna a kereszténység, vagy talán embertelen is lenne. Mária a titka annak, hogy csipke van az oltáron, hogy olyan szépen kialakítjuk a templomainkat. Ezért szép a katolikus templom, s ezért nem képesek protestáns testvéreink, addig, amíg Máriát igazán be nem fogadják, nem lesznek képesek a templomaikat széppé tenni. Az Oltáriszentség titkát megérteni. A test és a vér titkát.

Mikor ezen a szép ünnepen átérezzük, hogy mi idetartozunk a titokzatos testben, Jézushoz és Máriához tartozunk, ahogy a Föld a Naphoz, a Hold a Földhöz. Mi is, miránk nézve is nagyon sok következmény adódik, amit kell tudnunk. Először is át kell éreznünk ezt az odatartozást Máriához és Jézushoz. Ezen keresztül egymáshoz. Mert az egész új odatartozás egymáshoz ennek alapján, a Jézushoz és Máriához való odatartozásunk alapján.

Másképp kell nézni egymásra. Ez a tudatbeli gazdagodás és tartalom következik a mai ünnepből. Hogy két megdicsőült emberhez tartozunk. Hogy az odafönn valókat keressétek! A többi már ebből kibomlik. A viselkedésünk, a beszédünk, a kapcsolatunk a többi emberrel. Minden összefügg.

Drága jó testvéreim!

Mikor így beletekintünk a mai ünnep titkán keresztül ebbe a mindenségbe, ebbe az új mindenségbe, akkor tudjuk megünnepelni ezt a napot úgy, ahogy kell. Akkor egyesülünk majd a kenyér és bor színe alatt Jézus Krisztussal. De rajta keresztül Máriával is, akitől teste, vére származik. Az áldozás csöndjében harmonizálódni próbálunk hozzájuk.

Ennek alapján reméljük az üdvösséget, hogy minekünk is részünk lesz a mennybevitel csodálatos élményében.

Vácz Jenő SJ.









2017. augusztus 13.

Évközi 19. vasárnap



Amikor (a kenyérszaporítás után) a tömeg befejezte az étkezést, Jézus mindjárt a csónakba parancsolta tanítványait, hogy amíg ő elbocsátja a tömeget, menjenek át előtte a túlsó partra. Amint elbocsátotta az embereket, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben beesteledett, s ő ott volt egymagában. A csónak pedig már jó pár stádiumnyira eltávolodott a parttól. Hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt. Éjszaka a negyedik őrváltás idején Jézus elindult feléjük a víz színén járva. Amikor észrevették, azt hitték, hogy kísértet, és rémületükben felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!” Erre Péter odaszólt neki: „Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy hozzád menjek a vízen!” Ő azt mondta: „Jöjj!” Péter ki is szállt a csónakból, elindult a vízen, és ment Jézus felé. De az erős szél láttán megijedt, és merülni kezdett. Felkiáltott: „Ments meg, Uram!” Jézus nyomban kinyújtotta kezét, megfogta őt, és így szólt hozzá: „Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?” Mikor beszálltak a bárkába, a szél elállt. A csónakban levők pedig leborultak előtte, és így szóltak: „Te valóban az Isten Fia vagy!”

Mt 14,22-33










Nem gyerekjáték

Egy, kettő, három, négy – számolnak együtt a gyerekek. Egy, kettő, három, négy, öt – hallom újra. A levegő alig mozdul, a tó tükörsima. Egy, kettő, három, négy, öt. Kerékpárjaink egy fa alatt pihennek, én pedig a tó partján egy másik fa árnyékában fekszem, s közben hallom, hallgatom a gyerekek számolását: egy, kettő, három, négy, öt. Néha eljutnak hatig, hétig, de akkor már egészen izgatott, ujjongó a hangjuk. Nyolc a rekord, tovább nem jutnak. Nem számolni tanulnak, hanem lapos kavicsokat keresnek a parton s versenyeznek, hogy ki tudja úgy eldobni a követ, hogy a víz tetején a legtöbbet ugorjon, pattanjon a kő. Egy, kettő, három, négy, öt, és a kavics alámerül a tóban, elsüllyed a vízben. Ki ne játszott volna ilyet gyerekkorában? Melyik édesapa ne tanította volna meg fiát erre az egyszerű játékra? Elheverve a fűben az eget nézem, s elgondolkozom az evangéliumon. Jézus a vízen jár. Számolom lépteit. Egy, kettő, három, négy, öt, s nem süllyed el. Hat, hét, nyolc, kilenc, de nem merül el. Tíz, húsz, harminc, százig vagy még tovább jutok, s Jézus a víz tetején jár. Aztán a másik szereplőre pillantok: egy, kettő, három, s Péter már süllyed is alá. Menthetetlenül elmerülne a mélybe, ha Jézus meg nem ragadná kezét, s nem mentené meg őt. Nem fizikaórán vagyunk, tehát nem arról van szó, hogy mely esetekben nem érvényesül a gravitáció törvénye. Akkor mit tanít nekünk Jézus vízen járása és Péter süllyedése?
Jézus cselekedetében nem látványos mutatványt kell látnunk, hanem annak igazolását, hogy ő valóban Isten. Felette áll a természeti törvényeknek. Erősebb a természet erőinél. Ha csak ember volna, akkor nem volna képes ilyenre. Nem volna képes meggyógyítani pusztán szavával vagy érintésével a betegeket, de ő megteszi, hogy Isten irgalmassága megmutatkozzék. Nem volna képes néhány falatnyi ételből ezreket jóllakatni, de ő isteni erejével megteszi, hogy megmutassa Isten jóságát és gondoskodását. Nem volna képes a víz tetején járni, de ő jár, hogy igazolja tanítványai előtt istenségét. Ezek a csodák tehát azt hivatottak bizonyítani, hogy ő valóban Isten. Ezt támasztja alá Jézus kijelentése, amikor megszólítja a csónakban lévő tanítványokat: „Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!” (Mt 14,27). Ugyanezekkel a szavakkal köszönti a feltámadást követően az Úr az apostolokat, akik félelmükben bezárkóznak. Jézus jelenléte, isteni erejének megtapasztalása eloszlatja az ember félelmeit. És ehhez érkezünk el a történet végén, amikor Péter és társai Jézus előtt leborulva mondják: „Te valóban az Isten Fia vagy!” (Mt 14,33).
A történet Márk (vö. Mk 6,45-52) és János (vö. Jn 6,16-21) evangéliumában is szerepel, de egyiknél sem esik szó Péterről. Máté viszont lejegyzi ezt is. Bátornak, sőt talán kissé vakmerőnek is tűnik Péter apostol kérése. Azt szeretné ugyanis, hogy ő is járni tudjon a víz tetején. Mintegy ezzel bizonyítsa Jézus, hogy valóban ő az. Ha Mestere képes a vízen járni, akkor Isten lévén arra is képes, hogy egyik tanítványa ugyanezt tegye. Az Úr teljesíti a szokatlan kérést, Péter tud is járni a vízen, de félelme miatt pillanatokon belül süllyedni kezd. Látva a hirtelen támadt veszélyt tudja, hogy kihez fordulhat segítségért. Akinek hatalma van megtenni, hogy a víz tetején járhasson tanítványa, az meg is tudja őt menteni, amikor veszélybe kerül. Péter apostol esetében lehetetlen nem észrevennünk, hogy a kételkedés bűne húzza őt a mélybe és Jézus segítsége emeli ki, menti meg. Emlékeztessen minket ez a történet arra, hogy az Úr nem hagyja el Egyházát, nem hagy el bennünket, amikor veszélyben vagyunk, hanem örök célunkhoz vezet.

© Horváth István Sándor






2017. augusztus 6.

Urunk színeváltozása






Reményik Sándor

Lefelé menet

Máté 17.

1.
„Elváltozék…” Köntöse, mint a hó.
Olyan szép, hogy már-már félelmetes,
Mégis: a hegyen lakni Vele jó.
Maradni: örök fészket rakni volna jó.
De nem lehet. Már sáppad a csoda,
Az út megint a völgybe lehalad.
Jézus a völgyben is Jézus marad.
De jaj nekünk!
Akik a völgybe Vele lemegyünk,
Megszabadított szemű hegy-lakók
Csak egy-egy csoda-percig lehetünk.
Elfelejtjük az elsápadt csodát.
És lenn, a gomolygó völgyi borúban,
Az emberben, a szürke-szomorúban
Nem látjuk többé az Isten fiát.

2.
Testvérem, társam, embernek fia. 
Igaz: a hegyen nem maradhatunk. 
Igaz: a völgyben más az alakunk, 
Nekünk lényegünk, hogy szürkék vagyunk. 
Botránkozásul vagyok neked én 
És botránkozásul vagy te nekem, 
Mégis: legyen nekünk vigasztalás, 
Legyen nekünk elég a kegyelem: 
Hogy láttuk egymás fényes arculatját, 
Hogy láttuk egymást Vele – a Hegyen.
 

Kolozsvár, 1931. február 22.







2017. július 30.

Évközi 17. vasárnap


Abban az időben ezt mondta Jézus a tömegnek: „A mennyek országa olyan, mint a földbe rejtett kincs, amelyet egy ember megtalált. Elrejtette újra, azután boldogan elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt a szántóföldet. A mennyek országa olyan, mint amikor egy kereskedő igazgyöngyöt keresett. Talált egy nagyon értékeset, erre elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvásárolta azt. *
Végül: a mennyek országa olyan, mint amikor a hálót a tengerbe vetik és az mindenféle halat összefog. Mihelyt megtelik, a partra vonják, és nekiülve kiválogatják: a javát edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják. Így lesz a világ végén is. Kivonulnak az angyalok, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás.
Értitek-e mindezt?” „Igen!” – felelték. Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országáról szóló tanításban, olyan, mint egy családapa, aki kincseiből régit és újat vesz elő.”

Mt 13,44-52




Az elmúlt vasárnapokon sorra az evangéliumban a mennyek országáról hallhattuk Jézus tanítását. Két héttel ezelőtt a magvetőről és a mustármagról, múlt vasárnap a vetés közé konkolyt hintő ellenségről szóló példabeszédét hallottuk Jézusnak. Ma pedig a mennyek országát a földbe rejtett kincshez és az igazgyöngyhöz hasonlítja Jézus.

De tulajdonképpen mi is ez a mennyek országa.

Ha tíz embert, aki hittant valamelyest tanult, megkérdeznék erről, akkor tíz közül kilenc minden bizonnyal azt felelné, hogy a mennyek országa a mennyország, ahová az igaz emberek kerülnek haláluk után. Ez azonban tévedés, mert a mennyek országa, vagy más néven Isten Országa nem a túlvilág része, hanem nagyon is evilági valóság, a jelen része. Hiszen gondoljunk Jézus múlt vasárnapi példabeszédére: a jó magok közé konkolyt hintő ellenségre. Erre mondta Jézus, hogy ilyen a mennyek országa. A túlvilági mennyországban azonban a Sátán, az ellenség már nem működik, tehát a mennyek országa nagyon is evilági valóság.

Jézus mai példabeszédei nagyon jól megvilágítják azt, hogy hogyan kell viszonyulnunk a mennyek országához. Figyelemre méltó az a két ige, mely a két példabeszédben található: keres - megtalál.

Keressük a mennyek országát. Keressük, mert az ember szüntelenül keres valamit sokszor maga sem tudja, hogy mit. Néha valamit talál, amiről azt hiszi, hogy azt kereste - mint a pénz, hatalom, siker - de aztán kiderül, hogy mégsem az. Aztán egyszer csak megtalálja, rábukkan minden előzetes előrejelzés nélkül, mint a szántóföldjén gyanútlanul szántó ember az elásott kincsre. Mikor az ember megtalálja a mennyek országát, egyszerre érzi, hogy ez az amit keresett, s ezért érdemes mindent odaadni. Az evangéliumban nem véletlenül mondja Jézus mindkét példabeszédben azt, hogy "eladta mindenét amije csak volt". A mennyek országa olyan valóság, mely nem tűr meg maga mellet mást.

De valóban, mi a mennyek országa?

Egész egyszerűen azt lehet mondani, hogy a mennyek országa az ember igazi boldogsága. Mert az az ember legfőbb célja az, hogy boldog legyen. Mi keresztények tudjuk, hogy az igazi boldogságot az ember csak Istenben találhatja meg. A mennyek országa ez a keresett boldogság, amely már itt van közöttünk a jelenben.

De tapasztaljuk, hogy a világ nem rózsaszínű, nincs minden rendjén ebben a világban. Az okot is tudjuk: működik körünkben a Sátán, az ellenség, aki konkolyt vet a jó mag közé. Valóban működik a Sátán, ha engedjük szóhoz jutni, ha engedünk a kísértésének, hogy tönkretegye a megtalálás örömét. Azt az örömöt, melyről azt mondja a mai példabeszéd: "boldogan elment, eladta mindenét amije csak volt, és megvette a szántóföldet", amelyben a kincs volt. Ne hagyjuk hát a Sátánt szóhoz jutni!

Másfél héttel ezelőtt kirándulni voltam gyerekkel több napra. Az egyik reggel a reggeli imádságba belefoglaltuk azt a kérésünket, hogy ma nem engedjük a Sátánt szóhoz jutni körünkben. Mert élvezni akarjuk Isten teremtett világának, a természetnek, erdőknek, tavaknak világát, és élvezni akarjuk egymást. Egyszóval boldogok akarunk lenni, ezért nem hagyjuk a Sátánt szóhoz jutni, nem engedjük, hogy veszekedés, irigykedés támadjon. Imánk meghallgatásra talált, és ha valami feszültség támadt köztünk elég volt csak annyit mondani: ne hagyd az ördögöt szóhoz jutni! A legszebb és legboldogabb napok egyikét éltük aznap.

Kedves testvérek! Akármilyen furcsán hangzik, de az is a Sátán kísértése, hogy boldogtalanok vagyunk. A boldogtalan emberek a Sátán csapdájában vergődnek. A múlt emlékein, sérelmeken rágódnak, vagy örökké csak a bizonytalan jövőtől félnek. Ez a Sátán taktikája, hogy boldogtalanná tegyen minket: vagy a múltra, vagy a jövőre irányítja tekintetünket, csakhogy ne a jelenben éljünk, ne a jelenben legyünk boldogok.

Azt szokták mondani, hogy a gyermekek boldogok, vagy a mondjuk azt is, hogy boldog gyermekkor. Mitől boldog egy gyermek? Attól, hogy hamar elfelejti a múltat és nem fél a jövőtől. Ha megüti magát, vagy ha kikap sír egyet, de öt perc múlva már boldogan kacag, mert túltette magát hamar a múlton. És nem aggódik azon, hogy mi lesz holnap, hanem mindenestől a jelenben él. Így már érthető Jézus mondása: "ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem juttok be a mennyek országába". Ha nem éltek a jelenben - ellene mondva a Sátán kísértésének - nem lesztek boldogok, s nem lesz tiétek a mennyek országa. Mert óriási tévedés az, hogy a földi élet siralomvölgy, melyet összeszorított fogakkal ki kell bírni, mert majd úgyis a földi élet után vár az örök boldogság. Nem! Isten akarata az, hogy már itt a földön boldogok legyet, s ha nem törekedtek a boldogságra, Isten akaratának szegültök ellen. Mert a túlvilági mennyországban is annyira lesz boldog valaki, amennyire már itt a földön törekedett a boldogságra. Állítom, hogy az, aki savanyú arccal élte végig földi életét nem lesz olyan boldog a mennyországban, mint az, aki már itt is megküzdött a boldogságért. Mert boldognak boldog lesz mindenki a mennyországban, de nem egyformán, hiszen itt a földön sem vagyunk egyformák.

Ha úgy tetszik boldogságotok munkása voltam az elmúlt egy évben. Sok mindent terveztem a jövőt illetően és számomra is váratlanul jött az, hogy el kell mennem. Rendkívül nyomasztó, hogy lassan megismert helyeket, embereket, családokat, gondokat kell egyik napról a másikra itthagynom. Ha pusztán emberi szempontból nézném egyéves működésemet azt kellene mondanom, hogy semmit nem csináltam. De hiszek abban, hogy mustármagnyi magvetésem egyszer majd fává terebélyesedik. Nem föltétlenül holnap - lehet, hogy csak évek múltán. És nem azért, mert én jobb vagyok mint a többi pap, vagy mint a többi ember. Akikkel gyakran találkoztam, ismerik mérgelődéseimet, siránkozásaimat, ügyetlenkedéseimet, gyengeségeimet. A mag Isten örök Igéje, és a növekedést az Isten kegyelme adja. Én csak egy magvető vagyok, egy közvetítő, s hiszek abban, hogy Isten kegyelme itt is megadja a mustármagnak, hogy fává terebélyesedjen.

Kedves Testvérek!

Ha úgy tetszik az utolsó szó jogán ez az utolsó kérésem, utolsó buzdításom: éljetek boldogan, s ne engedjétek a Sátánt szóhoz jutni életetekben. Kérjétek minden nap az Istent imáitokban, hogy ne hagyja szóhoz jutni életetekben a Sátánt, aki boldogtalanná akar tenni benneteket. Törekedjetek a boldogságra Istennel, mert ez életetek végső célja. Ne úgy tekintsétek e földi életet, mint valami siralomvölgyet, hanem mint lehetőséget arra, hogy a boldogságotokat már most megszerezzétek.

Ápoljátok Isten kegyelmét magatokban, hogy eljussatok az örök életre! Én is igyekszem így élni, én is igyekszem boldog lenni itt a földi életben bárhol, ahogyan nálatok boldog voltam. Én is igyekszem eljutni az örök életre, ahol majd - ha már itt a földön talán már nem is - de ott biztos, hogy találkozunk, és soha nem kell majd elválnunk.

Ócsai József






2017. július 23.

Évközi 16. vasárnap


Abban az időben: Jézus egy másik példabeszédet is mondott a tömegnek: „A mennyek országa olyan, mint amikor egy ember jó magot vetett a földjébe. Míg az emberek aludtak, jött az ellenség, konkolyt vetett a búza közé, és elment. Amikor a vetés kikelt és kalászba szökkent, felütötte fejét a konkoly is. Akkor a szolgák odamentek a gazdához, és megkérdezték: »Uram, te ugye jó magot vetettél a földedbe? Honnét került hát bele a konkoly?” Az így válaszolt: „Ellenséges ember műve ez.” A szolgák erre megkérdezték: „Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük belőle?” Ő azonban így felelt: „Nem, nehogy a búzát is kitépjétek, amikor a konkolyt kiszeditek! Hagyjátok, hadd nőjön az aratásig mindkettő. Aratáskor majd megmondom az aratóknak: Előbb a konkolyt gyűjtsétek össze, kössétek kévébe, hogy elégessük, a búzát pedig hordjátok a magtáramba!” 
Azután egy másik példabeszédet is mondott nekik: „A mennyek országa olyan, mint a mustármag, amelyet egy ember elvetett a földjébe. Bár kisebb ez minden más magnál, mégis, amikor felnő, nagyobb minden veteménynél. Fává terebélyesedik, úgyhogy jönnek az ég madarai és ágai között fészket raknak.”
Végül ezt a példabeszédet mondta nekik: „A mennyek országa olyan, mint a kovász, amelyet fog az asszony, belekever három véka lisztbe, és az egész megkel tőle.” Mindezt példabeszédekben mondta el Jézus a sokaságnak, és példabeszéd nélkül nem mondott nekik semmit, hogy beteljesedjék, amit a próféta mondott: "Példabeszédekre nyitom ajkamat, s hirdetem, mi rejtve volt a világ kezdetétől."
Akkor elbocsátotta a tömeget, és hazament. Tanítványai pedig odajárultak hozzá és kérték: „Magyarázd meg nekünk a szántóföldről és a konkolyról szóló példabeszédet!” Erre ő ezekkel a szavakkal válaszolt: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld a világ, a jó mag az ország fiai, a konkoly pedig a gonosz fiai. Az ellenség, aki ezeket elveti – az ördög. Az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogy a konkolyt összeszedik és tűzre vetve elégetik, úgy lesz a világ végén is. Az Emberfia elküldi angyalait, hogy szedjék össze országában mindazt, ami botrányos, és minden törvényszegőt. Ezeket tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás. Az igazak pedig mint a nap, ragyogni fognak Atyjuk országában. Akinek van füle, hallja meg!”

Mt 13,24-43




Az elmúlt vasárnapi elmélkedés gondolatait folytatva a mai napon azt nézzük meg, hogy mit hirdetett egykor Jézus? Mi az ő tanításának tartalma? Milyen üzenetet hirdetett, s szavai miként érintenek bennünket?
Elsőként azt kell megemlítenünk, hogy Jézus szavaiban nem valamiféle emberi bölcsesség tükröződik vissza, hanem az az üdvözítő igazság, amit Isten, a mennyei Atya közölni akar velünk, emberekkel. A mi Urunk ezt mondja: „Én azt mondom, amit az Atyánál láttam. … Az igazságot mondtam nektek, amelyet az Istentől hallottam” (Jn 8,38-40). Hallgatói mindezt úgy érzékelték, hogy tanításában különleges erő rejlik. Ezért mondták róla: „Úgy tanított, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók” (Mt 7,29). Jézus igehirdetése bizonyos feszültséget teremt, választás elé állítja a hallgatóságot. Mindenkit arra késztet, hogy állást foglaljon a hallottakkal kapcsolatban. Azt érezzük, hogy nem maradhatunk közömbösek, nem engedhetjük el a fülünk mellett a tanítást, nem maradhatunk kívülállók. Megérint minket az Úr szava, az örömhír, a megtérésre való hívás, a szeretetre való buzdítás. A kérdés az, hogy befogadjuk-e a tanítást, engedjük-e, hogy átformálja életünket, vagy továbbra is ragaszkodunk a magunk okoskodásához.
Másodszor arra kell figyelnünk, hogy Jézus tanítása jó mag, tiszta búza. Nem haszontalan gyomnövény, amit ki kellene irtani. A búzáról és a konkolyról szóló példabeszédben két szempont kiemelendő: a megkülönböztetés és a türelem. A jó és a rossz megkülönböztetése bölcsességet, okosságot kíván tőlünk, hiszen a gonosz lélek, a sátán gyakran alkalmazza azt a csapdát, hogy a rosszat jónak tünteti fel. Nem engedi, hogy a dolgok mélyén észrevegyük a rossz szándékot, a helytelen célt. A kísértés természete ugyanis ilyen. Sok esetben már csak későn vesszük észre, hogy beleszaladtunk a sátán csapdájába és rossz irányba haladunk. Nekünk, keresztényeknek éppen azért kell rendszeresen imádkoznunk a Szentlélekhez, hogy meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól. Miközben Isten az üdvösség tanításának jó magját veti el szívünkbe, a sátán a hazugság, a megtévesztés magjait igyekszik belénk ültetni. A másik lényeges dolog a türelem. A rosszal, a bűnnel nem lehet eszement módon hadakozni. Hozzá kell ahhoz szoktatni magunkat, hogy jelen van a világban, jelen van körülöttünk, hatással van ránk, de nem adhatjuk át magunkat, életünket neki. Ha azt gondoljuk, hogy minket nem ér kísértés és minden rosszat távol tudunk magunktól tartani, akkor a sátán kiválóan végzi megtévesztő munkáját. A példabeszédben az úr engedi, hogy a jó növény és a konkoly együtt nőjön, de csak egy ideig. Az aratáskor majd a búza a magtárba, a konkoly a tűzre kerül.
Harmadszorra arról ejtsünk szót, hogy az igehirdetéssel megbízott apostolok és tanítványok valójában csak Jézus feltámadása után értik meg, hogy amit hirdetniük kell Jézus életéről és haláláról, az örömhír. Mesterük többször is említette ugyan, hogy „örömhírt hozott az embereknek,” de aligha értették korábban ennek jelentőségét. Krisztus tanításának megértésében a feltámadás fordulatot hoz, örömhírré alakítja az isteni üzenetet. A krisztusi örömhír, az üdvözítő üzenet a feltámadás örömében születik meg. Az Úr tanítását akkor értjük meg és valósítjuk meg, ha meghalunk a bűnnek és új életre támadunk Istenben.

© Horváth István Sándor







A magvető - másképpen, rövid videó itt.






2017. július 16.

Évközi 15. vasárnap


Abban az időben:
Jézus elment hazulról, és leült a tó partján. Hatalmas tömeg gyűlt össze, ezért beült egy csónakba, a tömeg pedig ott állt a parton. Ekkor példabeszédekben sok mindenre oktatta őket:
„Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útszélre esett. Jöttek az ég madarai, és ezeket mind megették. Némely szem kövek közé esett, ahol nem volt elég termőföld. Ezek hamar kikeltek, hisz nem volt mély a föld. Majd amikor a Nap fölkelt és forrón tűzött, kiégtek, mert nem volt gyökerük. Voltak szemek, amelyek tövisek közé estek, és amikor nőni kezdtek, a tövisek elfojtották őket. De a többi szem jó földbe hullott, és termést hozott: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat.
Akinek van füle, hallja meg!” 
Ekkor odamentek hozzá tanítványai és megkérdezték: „Miért beszélsz hozzájuk példabeszédekben?” Ő így válaszolt: „Nektek adatott meg, hogy megismerjétek a mennyek országa titkait, nekik ez nem adatott meg. Mert akinek van, annak még adnak, hogy még több legyen neki; de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van. Azért beszélek hozzájuk példabeszédekben, hogy nézzenek, de ne lássanak, hallgassanak, de ne halljanak, és ne értsenek, és így beteljesedjék rajtuk Izajás próféta jövendölése:
Hallván hallotok, és mégsem értetek,
nézvén néztek, de mégsem láttok;
megkérgesedett ugyanis e népnek szíve:
Fülükkel restül hallanak,
szemüket behunyják,
hogy a szemükkel ne lássanak,
fülükkel ne halljanak,
és a szívükkel ne értsenek,
s meg ne térjenek, hogy meggyógyítsam őket.
De boldog a ti szemetek, mert lát, és boldog a ti fületek, mert hall! Bizony, mondom nektek, sok próféta és igaz vágyott látni, amit ti láttok, – és nem látta; vágyott hallani, amit ti hallotok, – és nem hallotta.
Hallgassátok meg hát a magvetőről szóló példabeszédet!
Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást, és nem értik meg, azokhoz eljön a gonosz, és elragadja mindazt, amit a szívükbe vetettek Ez az, ami az útszélre esett. A kövek közé hullott mag pedig az, aki meghallgatja ugyan a tanítást, és szívesen be is fogadja, de az nem ver benne gyökeret, csak ideig-óráig él. Amikor a tanítás miatt szorongatás, üldözés éri, csakhamar eltántorodik. A tövisek közé esett mag az, aki meghallgatja a tanítást, de a világi gondok s a csalóka vagyon elfojtja azt benne, és gyümölcs nélkül marad. Végül a jó földbe hullott mag az, aki meghallgatja, megszívleli a tanítást, és jó termést is hoz: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosai, a harmadik harmincszorosat.”

Mt 13,1-23






Hittel hallgassuk az igét – Láttuk a mennyek országa igéjének különféle hallgatói közti különbséget. Vegyük sorra, hogyan hallgassuk az igét! Hallgassuk szívvel, és értsük is! Hallgassuk engedelmesen: tegyük, amit mond! Gondoljunk a kősziklára épített házra (Mt 7,24–25; 236 lecke): okos ember az, aki hallja Jézus beszédeit, és cselekszi is azokat. Lehet hallgatni úgy, hogy az válasz egy kérdésre, az Úr Jézus kérdésére, vajon szeretjük-e Őt, és őszintén akarjuk-e követni. Az ige magvetésére mindig szükség van. Ha eleresztjük a fülünk mellett, nem mondhatjuk, hogy az ige nem jó, vagy nem jól vetették, hanem a szívünk nem volt elkészítve, hogy befogadja, és termést hozzon.
Mutassunk rá a gyermekeknek arra, hogy milyen fontos a jó hallgatás! Ha figyelmesen hallgatjuk az igét, érdeklődéssel olvassuk és tanulmányozzuk, emberileg szólva már sokat elértünk. 
Lehet szólni arról is, milyen fontos imádkozni azért, hogy nyíljék meg előttünk az ige, és azért is, hogy táruljon fel a szívünk az ige előtt. A szívet a Szentlélek teszi késszé.





2017. július 9.

Évközi 14. vasárnap



Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta:
Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.
Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.

Mt 11,25-30









A Jézus szent szíve iránti tisztelet a katolikus vallásosság sajátos eleme. Mindannyian láttunk már olyan festményt vagy szobrot, amelyen Krisztus egyik kezével a mellkasán lévő emberi szívére, vérző és lángoló szívére mutat vagy éppen mindkét kezét kitárja, hogy szívére ölelhesse az embert. Az Úr tövisekkel körülvett szent szívéből fénysugarak áradnak. E jelképek az ő szenvedésére és szeretetére utalnak, minden emberért vállalt szenvedésére és mindenki felé kitáruló szeretetére. Az ilyen ábrázolások mély érzelmeket váltanak ki, ugyanakkor többek számára giccsesnek tűnnek, ezért esetleg idegenkednek a Jézus szíve tisztelettől.
Hitünknek és vallásosságunknak vannak értelmi elemei, emberi értelmünkkel törekszünk Isten megismerésére, hitünk titkainak mind jobb megértésére. Ugyanakkor a hit nem csupán értelmi döntés és értelmi válasz Isten meghívására, hanem érzelmi is, azaz szívünk szeretetével is válaszolunk Istennek, aki kinyilvánítja szeretetét irántunk. Jézusnak ugyanolyan emberi szíve van, mint bármelyikünknek, ezért jól ismeri és megérti emberi életünk gondjait és érzéseit. Szeretettel hív minket a mai evangélium szavaival: „Jöjjetek hozzám mindnyájan! Tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat talál lelketek.” Lehet, hogy olykor érzelgősségnek tűnik, de mégse szégyelljük szeretetünket kimutatni az Úrnak!
© Horváth István Sándor







2017. július 2.

Évközi 13. vasárnap



Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak:
Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám. Aki nem veszi föl a keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám. Aki megtalálja életét, elveszíti azt, de aki értem elveszíti életét, megtalálja azt.
Aki titeket befogad, engem fogad be, és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Aki befogadja a prófétát, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. És aki az igazat befogadja, mert igaz, az az igaznak jutalmát kapja.
S ha valaki csak egy pohár friss vizet ad is e legkisebbek egyikének azért, mert az én tanítványom, bizony mondom nektek, nem marad el a jutalma.

Mt 10,37-42













Ha valaki csak egy pohár friss vizet ad is a legkisebbek egyikének

Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám. Aki nem veszi föl a keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám. Aki megtalálja életét, elveszíti azt, de aki értem elveszíti életét, megtalálja azt. Aki titeket befogad, engem fogad be, és aki engem, befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Aki befogadja a prófétát, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. És aki az igazat befogadja, mert igaz, az az igaznak jutalmát kapja. S ha valaki csak egy pohár friss vizet ad is a legkisebbek egyikének azért, mert az én tanítványom, bizony mondom nektek, nem marad el a jutalma.

Olcsón adják Isten barátságát! Egy pohár víz az ára! Igaz, a pohárnyi vizet Jézus tanítványának kell adni, hogy az alku tökéletes legyen! Az aggályos töprengeni kezd: honnan tudjam, hogy Krisztus tanítványa, aki kér? Pedig egyszerű: a kérésben már benne rejlik a tanítványi alázat, ez a jel! Ami leegyszerűsíti a dolgunkat, de meg is nehezíti: hisz egyfelől mindenki, aki kér, tanítvány. Nincs se jogom, se okom, bárkit elutasítani. Így nem kell töprengenem, méltó-e a segítségemre! De persze, nehéz is a döntés: mert nem lehet elutasítani senkit! Nem rokonszenv kérdése tehát, hogy kin segítek, kin nem, hanem pusztán attól függ, mire kapok esélyt, lehetőséget. S mi mégis naponta elszalasztunk nem is egyet!

Aki e nehézségtől megriad, annak ajánlom, elmélkedjen a fenti sorokon. Mert hát a pohár víznyi bér a legkisebb aprópénz, hogy bejussunk az Isten országába. Aki nagy bankjeggyel érkezik, annak nem fognak „felváltani”: itt mindent le kell adni, amink van. A legnagyobb címlet tehát az Isten elsőbbsége: Isten nagyobb az életadó szülőknél is. Nem véletlen hát, hogy az első három parancsolat megelőzi a negyediket. A következő címlet már gyakrabban kerül forgalomba: a vértanúságé. A legkisebb bankjegy az Egyház szeretete: aki befogadja … Milyen jó, hogy aprópénzzel is lehet fizetni: pohár friss vízzel! NO akkor legalább legyen friss!

Kiss Ulrich SJ/MK

Ui. Barátom, jöhetsz húszezressel és picinyke egy forintossal: a belépő ugyanoda szól!










Jézus Szentséges Szívének ünnepe

Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni. Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.

Mt 11,25-30




Jézus szent szíve iránti tisztelet a katolikus vallásosság sajátos eleme. Mindannyian láttunk már olyan festményt vagy szobrot, amelyen Krisztus egyik kezével a mellkasán lévő emberi szívére, vérző és lángoló szívére mutat vagy éppen mindkét kezét kitárja, hogy szívére ölelhesse az embert. Az Úr tövisekkel körülvett szent szívéből fénysugarak áradnak. E jelképek az ő szenvedésére és szeretetére utalnak, minden emberért vállalt szenvedésére és mindenki felé kitáruló szeretetére. Az ilyen ábrázolások mély érzelmeket váltanak ki, ugyanakkor többek számára giccsesnek tűnnek, ezért esetleg idegenkednek a Jézus szíve tisztelettől.
Hitünknek és vallásosságunknak vannak értelmi elemei, emberi értelmünkkel törekszünk Isten megismerésére, hitünk titkainak mind jobb megértésére. Ugyanakkor a hit nem csupán értelmi döntés és értelmi válasz Isten meghívására, hanem érzelmi is, azaz szívünk szeretetével is válaszolunk Istennek, aki kinyilvánítja szeretetét irántunk. Jézusnak ugyanolyan emberi szíve van, mint bármelyikünknek, ezért jól ismeri és megérti emberi életünk gondjait és érzéseit. Szeretettel hív minket a mai evangélium szavaival: „Jöjjetek hozzám mindnyájan! Tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat talál lelketek.” Lehet, hogy olykor érzelgősségnek tűnik, de mégse szégyelljük szeretetünket kimutatni az Úrnak!

© Horváth István Sándor




A Czestochowai kegykápolna élőben itt nézhető.







Az 52. Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszus meghirdetésének körlevele itt olvasható.










Krisztus szent teste és vére: Úrnapja

Abban az időben így beszélt Jézus a zsidó tömeghez: „Én vagyok a mennyből alászállott, élő kenyér. Aki ebből a kenyérből eszik, örökké fog élni. Az a kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.” Vita támadt erre a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él. Ez az égből alászállott kenyér! Nem az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak! Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él!” Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában.
Jn 6,51-58





Örökké termő búzakalász
A magvetőről, Jézus egyik csodálatos példabeszédéről tanulunk a hittanórán. Kitalálok a gyerekeknek egy történetet az örökké termő búzakalászról, amelyet csak egyszer kell elvetni, utána állandóan csak nő és szüntelenül újabb és újabb kalászokat érlel. Persze ezt is kell gondozni, öntözni és gyomlálni, de megéri a fáradozás, hiszen folyamatosan lehet aratni a kalászokat. A gyerekek szeme felcsillan a különleges búza hallatán, ámulva hallgatják a történetet, amelyet aztán még jobban kiszínezek, a végére már szőlőt, mandulát és mindenféle gyümölcsöt is terem. A gyerekek közül senkinek sem jut eszébe közbevetni, hogy ilyen búza nem is létezik, mert mindannyian megértik, hogy a történet Isten üzenetéről szól, amely százféle gyümölcsöt terem bennünk. Végül azt a feladatot kapják, hogy rajzolják le az örökké termő búzakalászt. Nem kell őket bíztatni, rajzolnak ők mindenféle gyümölcsöt, olyanokat is, amiket én nem említettem, de ez így van rendjén. Közben nézem a készülő rajzokat. Többen még az eget is megrajzolják, egészen odáig magasodik a különleges búza. Észreveszem, hogy az egyik kislány rajzán nem a földből, nem alulról nő ki a búzakalász. Kérdezem tőle, nem volna-e jobb fordítva? Ő megerősíti, hogy ilyen különleges, örökké termő búza csak az égből nőhet, egyedül Isten ajándéka lehet. Örültem, hogy megértette a lényeget. Lám, egy gyermek még azt is megsejti, amit én felnőttként kimondani sem tudok.
A mai napon Krisztus szent testét és vérét ünnepeljük, azt a titkot, hogy az Úr valóságosan jelen van az Oltáriszentségben. Nem csak Isten szívünkbe ültetett igéjét hasonlíthatjuk örökké termő búzakalászhoz, hanem az Oltáriszentséget is. Ez a kép, ez a hasonlat több szempontból is igaz módon világítja meg az Oltáriszentség titkát. Soha meg nem fogyatkozó isteni ajándékról van itt szó, amely szüntelenül rendelkezésünkre áll. Nem kell rá várnunk, hanem nap mint nap magunkhoz vehetjük Krisztus testét, hogy lelkünk tápláléka legyen. Az Oltáriszentség olyan eledel számunkra, amely összeköt minket Istennel és egyesít Krisztussal. Erőt adó táplálék, amely Isten dicsőítésére indít minket és felébreszti bennünk a hála érzését. Gondoljunk arra, hogy mekkora titok az Oltáriszentség, emberi ésszel fel nem fogható a végtelen Isten jelenléte a kicsiny darab kenyérben, miként felfoghatatlan számunkra az is, hogy a kicsiny magból hogyan fejlődik ki a kalászt termő növény. És ott van az áldozat, az önfeláldozás. A földbe hullva a búzaszemnek meg kell semmisülnie, meg kell halnia, hogy egy új növény születhessen belőle. Éppen így Krisztusnak is fel kellett áldoznia önmagát, hogy új életre támadhasson fel. Az ő áldozata, halála és feltámadása is benne rejtőzik az Oltáriszentségben. Isten örömteli feltámadással válaszol az ember önpusztító bűnös életére és megadja nekünk a lelki újjászületést. E szentség vétele, a szentáldozás éppen azért önt erőt és örömet a szívünkbe, mert egyesülhetünk Krisztussal.
De legfőképpen úgy kell tekintenünk az Eucharisztiára, mint égből jövő ajándékra, Isten ajándékára. Olyan ajándékra, amely túlmutat a földi életen és az örök életet jelenti számunkra. Ne csak imádjuk és dicsőítsük az Oltáriszentségben jelenlévő Istent, hanem vegyük őt magunkhoz a szentáldozásban. Az Oltáriszentség örökké termő és örök életet termő búza, élő kenyér és ajándék számunkra.




© Horváth István Sándor









Szentháromság vasárnapja




Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak:
Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában.

Jn 3,16-18











Kapcsolatunk a Szentháromsággal
Hitünk szerint egy Isten van, aki három személy: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Ezt a hitigazságot ünnepeljük a mai napon. A Szentháromság létezéséről, azaz arról, hogy az egyetlen Istenben három személy van, a kinyilatkoztatásból tudunk. Ennek az igazságnak, hittitoknak a megismerése nem az emberi értelemnek köszönhető. Nem állíthatjuk, hogy annyira okosak és bölcsek vagyunk, hogy erre a magunk értelmével rájöttünk, hanem maga Isten nyilatkoztatta ki számunkra, illetve ő mutatkozik meg úgy az üdvtörténetben az emberiség számára, hogy három személyben létezik.
Nyilvános működése idején Jézus azt tanította, hogy Isten Atya, azaz nem csak a világ teremtő ura és gondviselője, hanem Atya is. Isten Atya a Fiúhoz való viszonyában, s ugyanígy Jézus is az Atyához való viszonyában Fiú. Kettejük kapcsolatáról így beszél a mi Urunk: „Senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, és senki sem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni” (Mt 11,27). Jézus azért jött el a világba, hogy megismertesse velünk az igaz Istent. Szent Pál apostol szavai szerint „ő a láthatatlan Atya képmása” (Kol 1,15), akinek személyén keresztül megismerjük az Istent.
Ugyanakkor Jézus azt is tanította, hogy Isten minden ember Atyja. Bátorította tanítványait, hogy imádságukban Atyaként szólítsák meg Istent. Hallatlan újdonság ez! Isten nem a végtelen távolságban, az ember számára elérhetetlen messzeségben él, akinek semmi köze az emberekhez, hanem Atyánk ő, aki gyermekeinek tekint minket.
A második isteni személyt az ő földi életéből, elsősorban a kereszthalál és a feltámadás húsvéti eseményéből ismerjük meg. A hitvallásban ezt mondjuk: a Fiú „az Atyától született a világ kezdete előtt. Valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden általa lett.” A Fiú, aki öröktől fogva Isten, időbeli létezést vállalt, emberré lett, a láthatatlan Isten látható alakban jelent meg személyében. Jézus meghalt értünk és feltámadt, hogy minket megváltson és üdvözítsen. A Fiúisten számunkra az Atyához vezető út és ő visz át bennünket az örökkévalóságba.
Jézus az utolsó vacsorán és mennybemenetele előtt megígéri, hogy elküldi majd a Vigasztaló Szentlelket. A harmadik isteni személy, a Szentlélek egyrészt Jézustól személyesen, másrészt az Atyától a Fiú nevében küldetik el pünkösd napján az apostolokhoz. Az Úr ígéretének megfelelően jelen van az Egyházban, jelen van köztünk és bennünk. A hitvallás szerint a Szentlélek Urunk és éltetőnk, „aki az Atyától és a Fiútól származik. Ő szólt a próféták szavával.”
Milyen kapcsolatban vagyunk a Szentháromsággal? Isten meghív minden embert, hogy közösségben éljünk ővele. E közösségünk a keresztség felvételekor jön létre, amelyet az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében kapunk. Megkeresztelésünktől kezdve az Atya gyermekei, a Fiú testvérei és a Szentlélek temploma vagyunk. Ahogyan a három isteni személy egymás közti kapcsolatának a szeretet az alapja, ugyanúgy Istennel való kapcsolatunknak is. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek egymás iránti szeretete nem zárul be, hanem kitárul az ember felé. Jézus ezt mondja a mai evangélium szerint: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). Az Isten képmására teremtett ember nyitott a szeretetre, képes elfogadni és viszonozni azt.



© Horváth István Sándor









Pünkösd vasárnap

Isten Szentlelkének kiáradása


Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat.
Jézus megismételt: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 20,19-23








„Amikor az Úr látta, hogy vizsgálódva közeledik ,az Isten megszólította a csipkebokorból: „Mózes, Mózes!” „Itt vagyok” – felete. Erre így szólt: „Ne közelíts! Vedd le sarudat a lábadról, mert a hely, ahol állasz, szent föld.”

Mózeshez hasonlóan mi is kíváncsian közelítsünk Isten felé! Ahogyan ő leoldotta a saruszíját, mi is tegyünk le mindent, ami nem Istentől való: gondjainkat, aggodalmainkat, félelmeinket. Csak így tudunk valóban Istenre figyelni. Bízzunk Benne, hogy Ő helyt áll majd helyettünk!

A történetben szereplő csipkebokor el nem égő tüze pedig a Szentlélek jele: a Szentlélek tüze által Isten megtisztít, éltet és lángra lobbant bennünket.

„De elérkezik az óra, s már itt is van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat akar.”(Jn 4,23) Isten nem egy absztrakt cselekedetre vágyik, hanem olyan emberekre, akik készek imádni Őt, mégpedig „lélekben és igazságban”.

 

Mit jelent Istent lélekben imádni?

„Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked.” (Jn 4,10) Akik imádni akarják Istent, azoknak először is kérniük kell Tőle a Szentlelket, Akit Ő örömmel ajándékoz mindenkinek, aki kéri. „Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.” (Lk 11,13)

Miért kell kérnünk a Szentlelket? Mert minél inkább kérünk valamit, annál jobban ráébredünk ennek a szükségességére. Fel kell ismernünk, hogy Isten nem csupán egy hobbit akar ránk erőltetni, hanem nekünk akarja ajándékozni saját magát, azért, hogy mi boldogok lehessünk. Mi sokszor nem akarjuk ezt az ajándékot elfogadni, illetve nem vagyunk képesek befogadni. De Ő nem akarja ránk erőltetni magát; nekünk kell vágyódnunk Őutána olyannyira, amint a szomjas ember vágyódik víz után a nyári tikkasztó hőségben. Erre a mély vágyra a Szentlélek tud képessé tenni bennünket.

„Nem hagylak árván benneteket, hanem visszajövök hozzátok.” (Jn 14,18) Ki érzi magát árván? Az a gyermek, aki elveszítette a szüleit, akiket nagyon szeretett. A Szentlélek megtanít minket arra, hogy Jézus elvesztését – a bűn által – valóban úgy éljük meg, mint a számunkra legkedvesebb személy elvesztését. Hiszem-e, hogy árva vagyok Jézus nélkül? Ha igen, akkor már szomjazom utána, és ezt a szomjamat Isten majd ki is elégíti!

A mai kor hibája, hogy az emberek nem szomjaznak Isten után. Át kell lépem tehát a közönyt, és imádkoznom kell a Szentlélek eljöveteléért. Amikor a Miatyánkban azt imádkozzuk, hogy „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma…” ez az Isten utáni éhségünk kifejezése, s ekkor a Szentlelket is kérjük.

Amikor a Szentlélek belénk árad, megérezteti velünk, hogy mennyire szeret minket az Isten! „A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.” (Róm 5,5)  A Szentlélek megérteti velünk istengyermeki méltóságunkat; azt,  hogy Isten úgy tekint ránk, mint szeretett gyermekeire. „Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya!” (Róm 8,15) Ezt az igazságot nem elég az értelmünkkel tudni, hanem engednünk kell, hogy a szívünkig hatoljon.

 

Mit jelent Istent igazságban imádni?

 Ahhoz, hogy igazságban tudjam imádni Istent, a Szentlélek segítségével szívből hinnem kell, hogy Isten a gyermekeként szeret engem. Nem egy földi apaként kell Istent elképzelnem. Ő olyan atya, aki minden gyengeségemmel és hibámmal együtt teljesen elfogad engem, amit a földi életben sajnos ritkán tapasztalunk meg.  Ezért él bennünk az a félelem, hogy ha kiderülnek a rossz tulajdonságaink, akkor nem fognak minket szeretni. Emiatt rögzül olyan mélyen bennünk, hogy mindenképpen álarcok és szerepek mögé akarunk bújni.

Istenhez azonban csak úgy tudunk közel kerülni, ha egészen őszinték vagyunk előtte. Ehhez pedig az szükséges, hogy magammal szemben is tudjak őszinte lenni. A Szentlélek tud elvezetni bennünket arra, hogy ezt képesek legyünk megtenni, mert magunktól inkább menekülni igyekszünk a kényelmetlen helyzetektől. „Amikor eljön, meggyőzi a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről.” (Jn 16,8) Azaz megadja a bátorságot, hogy szembenézzek saját nyomorommal, tudván, hogy Isten még így is szeret és feltétel  nélkül elfogad.

Jézus rátapint arra a pontra, ami számomra a legfájóbb, ami elválaszt Istentől, önmagamtól és az emberektől. Így tett a szamáriai asszonnyal is, aki őszintén válaszolt a kérdésére: „Nincs férjem.”

Ha nem lett volna őszinte, akkor nem ment volna vissza Jézushoz. Mi sem tudunk kapcsolatban lenni Istennel, ha nem vagyunk egészen őszinték Vele. Nem kell tehát félnünk attól, hogy megmutassuk Istennek és saját magunknak a sebezhetőségünket. Ha ezt nem teszem meg, akkor Isten nem tud ténylegesen elérni engem, mert csak az álarcommal és nem a valódi énemmel találkozik. Isten előtt egészen önmagam lehetek, nem kell „észnél lennem”.

Ha a Szentlélek segítségével megtapasztalom előbb Isten gyöngéd szeretetét és elfogadását (pl. a gyónásban), akkor már könnyebben szembe tudok nézni a hibáimmal.

 A jó tulajdonságainkról nyilvánvalónak tartjuk, hogy azok Isten ajándékai, és azért kaptuk őket, hogy Istent szolgáljuk általuk. Pedig ezek is rejtenek veszélyeket magukban, például elbizakodottá tehetnek. A rossz tulajdonságainkat viszont szégyelljük, nem szeretünk szembenézni velük, pedig miért ne használhatná Isten azokat is jóra? Bízzak Istenben, hogy Ő, aki a kereszt által váltott meg minket, az én keresztjeimből is jót tud kihozni!

Bizonyítja ezt a szamáriai asszony története is, aki súlyos bűnei ellenére mégis őszinte volt Jézushoz. Ezért tudta Isten éppen őt felhasználni arra, hogy a Messiás hírnöke legyen honfitársai között.

Ahogyan Jézus egy pillanat alatt képes volt orvosolni a zsidók és a szamáriaiak évszázados ellenségeskedését és lerombolni a közöttük lévő falakat, úgyanígy képes az én életem bűneit is egy pillanat alatt áldássá fordítani. A legnagyobb gyengeségünk lehet életünk legnagyobb kegyelme! Ha engedem Istent, hogy belépjen a nyomoromba, akkor a legnagyobb jót tudja kihozni belőle. De vannak olyan gyengeségeink is, amelyeket Isten nem enged megváltozni, mert az üdvösségünk szempontjából jobb, hogy nem  vagyunk hibátlanok!

Fejéregyházi Tamás LC











MIBEN MÁS A TEMPLOMOD?

A magyar felirat bekapcsolásához kattints a CC gombra a videóképernyő jobb alsó sarkában!










A tanítványozás - elgondolkodtató videó

katt a képre



by FHabakuk Inc.®